Dróntámadás okozott tüzet egy olajraktárban Oroszország rosztovi régiójában
ĀAz ukrán erők rendszeresen hajtanak végre dróncsapásokat és szabotázsakciókat Oroszország területén
ĀAz ukrán erők rendszeresen hajtanak végre dróncsapásokat és szabotázsakciókat Oroszország területén
ĀKijev továbbra is azt követeli, hogy a Nyugat engedélyezze az orosz célpontok támadását
ĀKisebb próbálkozások a taktikai előny megszerzése érdekében már most is vannak
ĀA védelmi miniszterük szerint ehhez viszont még több fegyverre és az orosz hátország elleni támadásokra van szükség
ĀAz Európai Unió vezető diplomatái nem értik a világot
ĀValójában csak a felét-harmadát képesek legyártani a cégek az Európai Bizottság által emlegetett mennyiségnek
ĀMost volt a volhíniai mészárlás 81. évfordulója. Igaz, nem kerek évforduló, de talán most fordult elő először, hogy Lengyelország hivatalosan nem emlékezett meg az 1943-as véres vasárnapról
ĀNevezetes nap július 13-a a magyar történelemben. Joggal mondhatjuk szerencsétlennek is, mert 1849-ben ezen a napon vonult be Budára az „osztrák” sereg, Pestre meg az orosz
ĀA finn határőröknek bizonyos körülmények között joguk lesz a határátkelőknél azonnal elutasítani a menedékkérelmeket
ĀA nyugati stratégiát a mostani konfliktus előtt nem tesztelték valódi háborús helyzetben
ĀMoszkvai közlés szerint a kapcsolatfelvétel az orosz fél kezdeményezésére történt
ĀMarija Zaharova szerint kétségtelen, hogy a Zelenszkij-rezsim cinikus provokációt tervez saját lakossága ellen
ĀDmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken visszautasította az amerikai sajtó szerinte álhírnek minősülő értesüléseit
ĀAz első negyedévben ugyanakkor 14,1 milliárd dollárral csökkent
ĀAz orosz légvédelmi erők ATACMS, Storm Shadow rakétákat és 17 Hammer bombát lőttek le a héten
ĀA magyar miniszterelnök július elején Ukrajnába, Oroszországba és Kínába látogatott
ĀReuters: Zelenszkij egyre türelmetlenebb, feszültebb és paranoiás
ĀNem lesznek elegendőek az általunk biztosított repülőgépek, üzente Koppenhága
ĀOroszország csaknem nyolcszor több ilyen rakétát gyárt, mint a teljes körű invázió előtt
ĀA sok helyütt katasztrofális demográfiai mutatók mellett a politikusoknak egyre kevesebb lehetőségük van a hadseregek emberanyaggal való feltöltésére
ĀAusztrália nemzetbiztonságával kapcsolatos anyagokhoz próbáltak hozzáférni
Ā„Nincs időnk megvárni, hogy az orosz gazdaság összeomoljon”
ĀAz amerikai elnök szerint legutóbb az orosz államfővel egy űrt érintő nukleáris fegyverzetellenőrzési szerződésről beszélt
ĀJoe Biden így mutatta be Volodimir Zelenszkijt
ĀAz orosz elnök szerint Ukrajna államisága végleg elveszhet