Fico nyilvánosságra hozta Zelenszkijjel folytatott megbeszélését
ĀA szlovák miniszterelnök szerint Oroszország hajlandó találkozni az ukrán vezetőséggel
ĀA szlovák miniszterelnök szerint Oroszország hajlandó találkozni az ukrán vezetőséggel
ĀAz orosz elnök pozitívnak értékelte a megbeszélést
ĀLegalább hét ország áll készen arra, hogy találkozót szervezzen a háború befejezése érdekében
ĀSöder vitát sürgetett az ukrán menekültekkel való bánásmódról is
ĀA Trump vezette hivatalos Amerika már be akarja fejezni a háborút, de vannak erők, amelyek folytatni akarják
ĀMacron elmondta, hogy a szövetség 26 országa kész katonai kontingenseket küldeni Ukrajnába
ĀA szlovák kormányfő baráti gesztust vitt, elutasítást kapot
ĀCsak papíron léteznek az ukrán tartalékok?
ĀA Verhovna Rada képviselője úgy véli: Ukrajna veresége nemcsak katonai, hanem ideológiai csapás is lenne Nyugat-Európának
ĀÁllítólag külön „halálosztagokat” hoztak létre a gyenge vagy beteg újoncok számára
ĀKanada vezetésével fokozódik a nemzetközi támogatás és a nyomásgyakorlás Moszkvára
ĀSzijjártó Péter külügyminiszter határozott választ küldött az ukrán elnöknek
ĀAz EU-nak a békemegállapodást követően sem szabad visszatérnie az orosz energiahordozókhoz
ĀAz ukrán elnök szerint a Barátság kőolajvezeték megbénítása szankció hazánk és Szlovákia ellen
ĀUkrán hadiipari üzemekre is mértek csapást
ĀMoszkva és Washington érdekei egy ponton találkoznak,
ĀSzijjártó Péter szerint onnan lehet energiahordozót vásárolni, ahonnan vezeték jön ide
ĀAugusztusban Ukrajna többször katonai eszközökkel támadta a Magyarország és Szlovákia biztonságos energiaellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket
ĀTöbben meghaltak és megsebesültek, néhány régióban károk keletkeztek
ĀPutyin: Oroszország ezeket a megállapodásokat feltétlenül teljesíteni fogja
ĀSokan nem jutottak ki élve még a toborzóirodából se
ĀFelpörög a keleti gazdaság, a befektetések előtt új utak nyílnak
ĀAz amerikai elnök Zelenszkij után Putyinnal is egyeztetne, miközben a világ a háború gyors lezárását várja
ĀPárizsi megállapodás szerint a csapatok békét őriznének, nem harcolnának
ĀAz EU egysége ismét megbicsaklott