Díszpolgár lett a pénzügyminiszter
ĀVarga Mihály: Az infláció megjelent a világ szinte minden országában, ez Magyarország esetében importált pénzromlást jelentett
A háború továbbra is rontja a konjunktúraérzetet
ĀA lakosság és a vállalkozások is borúlátóbbak
Az Európai Unióban csak a magyarokat védi rezsicsökkentés
ĀSzámos uniós tagállamban brutális mértékben drágultak a rezsiköltségek az elmúlt egy évben
Az orosz csapatok kivonultak Ukrajna második legnagyobb városa környékéről
ĀMindeközben Kijev és Moszkva erői éles harcot vívnak az ország keleti ipari központjáért
Több mint 12 ezren érkeztek szombaton Ukrajnából
ĀA beléptetettek közül a rendőrség 353 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes
Putyin Macronnak: Moszkva kész tárgyalni Kijevvel
ĀEz volt az első kapcsolatfelvétel a két államfő között azóta, hogy Macront második elnöki ciklusára megválasztották
Putyin: Egy légy sem juthat át!
ĀAz orosz erők elfoglalták Mariupolt - Putyin elrendelte, hogy ostrom helyett tartsák blokád alatt az Azovsztal területét + VIDEÓ
Olaszország lezárja kikötőit az orosz hajók előtt
ĀA jelenleg olasz kikötőkben tartózkodó hajóknak „kereskedelmi tevékenységük befejezése után” azonnal távozniuk kell
Több mint kilencezren érkeztek kedden Ukrajnából
ĀA beléptetettek közül a rendőrség 1788 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes
A menekülteket befogadó tagállamok 3,5 milliárd euró finanszírozásban részesülnek
ĀAz intézkedés azoknak a tagállamoknak a támogatására irányul, amelyek fogadják és elszállásolják a háború elől Ukrajnából a területükre érkező menekülteket
Szijjártó: Magyarország a továbbiakban sem fog fegyvereket szállítani Ukrajnának
ĀA magyar kormány a legnagyobb humanitárius segélyakcióját hajtja végre + VIDEÓ - Csehország adományozó konferenciát szervezne Ukrajnának
Biden elnök videókonferencia keretében tárgyalt az indiai kormányfővel
ĀNarendra Modi azt javasolta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közvetlenül tárgyaljon egymással
Nehammer hétfőn Moszkvában találkozik Putyinnal
ĀAz osztrák kancellár lesz az első európai vezető, aki Oroszország ukrajnai háborújának február 24-i kezdete óta találkozik az orosz elnökkel
Kovács Zoltán: Magyarország az elsők között szorgalmazza a békét Ukrajnában
ĀOrbán Viktor miniszterelnök minden tőle telhetőt megtesz a többi politikai vezetővel a tűzszünet elérése érdekében - hangsúlyozta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a RAI olasz televíziónak adott interjújában
Több mint hétezer-ötszázan érkeztek kedden Ukrajnából
ĀA BRFK a Készenléti Rendőrséggel és a rendőrjárőrképzésben résztvevőkkel Kőbánya felső vasútállomáson és a BOK csarnokban segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket
Lakosságarányosan eddig Magyarországra érkezett a legtöbb menekült
ĀSzentkirályi: Meghaladta a 800 millió forintot a magyar állampolgárok felajánlása a Híd Kárpátaljáért segélyprogram adományvonalán
Hamis behívóparancsokat terjesztenek a honvédség nevében
ĀA behívóparancsokban „életbe lépett rendkívüli és hadiállapotra”, valamint a nem létező „tartalékos hadkötelezettségre” hivatkoznak
Ismert amerikai újságíró: Ukrajna semmi esetre sem tekinthető demokráciának
ĀKim Iversen szerint „az amerikai sajtóorgánumoknak ugyanúgy el kellene ítélniük Zelenszkij elnök magatartását, ahogy elítélik Vlagyimir Putyin orosz államfő sajtószabadság elleni megnyilvánulásait” + VIDEÓ
Novák Katalin folytatta látogatását az ukrán határ mentén
ĀA megválasztott államfő szívszorító történeteket hallott és megrendítő összefogást tapasztalt szerdai útján
Stoltenberg: A NATO megerősíti a szövetség keleti vonalának védelmét
ĀMindezt a NATO főtitkára Brüsszelben, a 30 államot tömörítő, brüsszeli székhelyű észak-atlanti szervezet csütörtökre tervezett rendkívüli csúcstalálkozóját megelőzően közölte szerdán
Matolcsy György: A harmadik évtized
Ā„2020-ban egy összetett válsággal berobbant életünkbe századunk harmadik évtizede”
Zsigó: Erős és családbarát Magyarországot építünk!
ĀA gyermekes családoknak békre van szüksége - hangsúlyozta közösségi oldalán a családokért felelős parlamenti államtitkár
Orbán Viktor: Mindenki a gáton!
Ā„Mindenki a gáton! Köszönöm!” - írta közösségi oldalán közzétett videójához a kormányfő hétfő reggel + VIDEÓ
Varga Judit: Döntsünk a családok békéje és biztonsága mellett!
Ā„Magyar nőként és anyaként a legfontosabb amit tehetünk a jelenlegi helyzetben, hogy elmondjuk mindenkinek: Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból”
Hidvéghi: Egy emberként mozdultunk meg
ĀAz EP-képviselő Barabásra és Beregsurányba vitt adományokat, így személyes közelségből tapasztalhatta meg az ottani helyzetet + VIDEÓ
„Magyarország segít az Ukrajnában maradt embereknek is!”
ĀSzentkirályi Alexandra: Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik