Az új brit védelmi miniszter közölte, hogy csapatokat küldenek Ukrajnába
ĀA brit hadsereg 2015 óta folytat hivatalos műveletet az ukrán csapatok kiképzésére és felfegyverzésére
ĀA brit hadsereg 2015 óta folytat hivatalos műveletet az ukrán csapatok kiképzésére és felfegyverzésére
ĀKarcos véleményt fogalmazott meg a héten a kanadai–ukrán náci ügyről a biztonságpolitikai szakértő
ĀUkrajna bevethető katonáinak száma folyamatosan csökken, csak a feláldozhatóké nő
ĀLengyelország és Szlovákia továbbra is segítséget nyújt Ukrajnának az országok között fennálló problémák ellenére
ĀA jelenlegi szankciók nem eredményezik Oroszország meggyengülését, Putyint pedig csak az orosz biztonsági erők tudják megbuktatni – vallja David Satter
ĀA keletkezett tüzeket a NASA műholdjai is megörökítették
ĀOroszország addig folytatja különleges katonai műveletét, amíg teljesen el nem pusztítja az ukrajnai náci rendszert
ĀÚgy tűnik, hogy az ukrán hadsereg megtoldotta a brit Challenger–2 harckocsi egyes részeit
ĀIsmételten súlyos vádakkal illette Vlagyimir Putyin orosz elnököt a gabonaegyezmény felfüggesztéséért
ĀPaczolay Máté tájékoztatása szerint a magyar álláspont világos
ĀA katasztrófavédelem, a rendőrség és határrendészet egységei lezárták a környéket, és szombat reggel megkezdték átkutatását
ĀSzólt arról, hogy a fórumon több mint 30 ország és 252 katonai vállalat képviselteti magát
ĀKiemelte: „A kitűzött céljainkat mindenképpen el fogjuk érni”
ĀOroszország sikeresen alkalmazkodott a Hetek csoportja (G7) által követett illegitim gyakorlathoz
Ā1. rész - Maradva távozott Belaruszból a néhai Prigozsin fegyveres testülete
ĀCserébe elvárják Magyarországtól, hogy támogassa az Európai Békekeret (EPF) 500 millió eurós részletének átutalását
ĀAz orosz légvédelmi erők a Belgorodi terület feletti égbolton lelőtték az ukrán Uragan többszörös rakétavető rendszer kilenc lövedékét
ĀAz ukrán–magyar határszakaszon 6821-en léptek be Magyarországra pénteken
ĀAhogy most állnak a dolgok, Zelenszkij pontosan ezt teszi, minden elkövet, hogy Ukrajna a rossz helyzetből még rosszabb állapotba kerüljön
ĀAz Izmajillal szemközti román faluban óvóhelyeket építettek, a lakosokat pedig mobilon értesítik, ha orosz drónok közelednek
ĀAz incidenssorozatban gyanúsítottakat nem neveztek meg
ĀSzerinte ha valakinek van fegyvere, teljesen másként érzi magát
ĀAz eltérő fajtájú és minőségű terméket ugyanis összekeverik
ĀIsmét nem jól mérték fel az erőviszonyokat
ĀSzerinte Ukrajna egyedi eset
ĀMentegetőzött egy sort Matthew Miller
ĀEgy lista összeállításán dolgoznak
ĀOroszország az év elejéhez képest csaknem 520 négyzetkilométerrel nagyobb területet ellenőriz
ĀAz orosz vezérkarnak nincs ilyen terve, mondta Vlagyimir Cimljanszkij ellentengernagy