Hrisztijan Mickoszki: Jó, hogy vannak barátaink az Európai Unión belül
Ā„Magyarország a példája annak, hogy az elképzelések konkrét eredményeket hoznak”
Ā„Magyarország a példája annak, hogy az elképzelések konkrét eredményeket hoznak”
ĀA legfontosabb téma Észak-Macedónia európai uniós csatlakozása
ĀAz államfő szerint meg kell nyernünk a következő évtizedet
ĀOrbán Viktor miniszterelnök napirend előtt várhatóan részletesen bemutatja a gazdasági semlegességről szóló terveit
ĀA két miniszterelnök koszorút helyez el a Szent Cirill és Metód-szoboregyüttesnél, majd meglátogatják Ohrid óvárosát
ĀA köztársasági elnök a kiemelt eredményt elért sportolók és sportszakemberek állami kitüntetéseit adta át
Ā„Nem szabad idegenkedni a modernségtől”
ĀAz európai gazdasági versenyképesség kihívásait tekintették át
ĀA miniszterelnök kiemelte, Magyarország nemzetközi összevetésben is kiemelkedő színvonalon védekezett az árhullám ellen
ĀMég a kormányfő Facebook-oldalán írtakat is felidézték
ĀKikíséri a kormányfő az áradást az országból
ĀKifejtette, szerinte Magyarország jobb példa Svájcnál
ĀA kormányfő arról tájékoztatott, hogy az árhullám ma Mohácsnál tetőzik, majd elhagyja az országot
ĀA magyar miniszterelnök is részt vesz a Liga 36. pontidai találkozóján
ĀA jövőben mobilgátak védik majd a térség városát az árvizektől
ĀA miniszterelnök szerint a védekezés vége felé járunk
ĀA miniszterelnök tájékoztatása szerint nem lesz utánpótlása az árhullámnak
ĀA védművek jól bírják a terhelést, és a védekezésben dolgozók is kiválóan teljesítenek a Duna térségbeli tetőzése idején
Ā„Sikeres a védekezés a várakozások szerint, olyan feladatot kellett megoldani, amit korábban már megoldottunk”
ĀA területen dolgozó vízügyesek jelentése szerint a töltések mindenhol bírják a nyomást
ĀA következő időszak kiemelt figyelmet igénylő helyszínei már a Budapest alatti települések lesznek
ĀOrbán Viktor úgy fogalmazott, Dunaalmás már megcsinálta, és Magyarország is megcsinálja
ĀAz olasz politikust börtönbe zárnák hazájában, mert megakadályozta egy migránsokat szállító hajó kikötését
ĀA miniszterelnök sajtófőnöke szerint egy paptól nem szép dolog, ha nem mond igazat
ĀKülön megköszönte az itt dolgozó önkéntes kadétok munkáját
ĀElmondta azt is, hogy a Nyírő Gyula kórházban pszichiátriai csoportot hoztak létre
Ā„Továbbra is csapadékmentes időjárásra számítunk, ez segíti a védekezést”