Oltási akciónapok indultak Szlovéniában
ĀA magyar mintához hasonlóan, az egész ország területén előzetes regisztráció nélkül lehet felvenni valamelyik koronavírus elleni vakcina egyik adagját
ĀA magyar mintához hasonlóan, az egész ország területén előzetes regisztráció nélkül lehet felvenni valamelyik koronavírus elleni vakcina egyik adagját
ĀTársadalomkutató: Tízből hatan (61 százalék) elégedettek a koronavírus elleni kormányzati intézkedésekkel „általánosságban”
ĀAz időpontfoglalóba azok a szülők tudnak belépni, akik az elmúlt napokban hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették
Ā5 883 873 fő már a második oltását is megkapta, 2 906 959 fő pedig már a harmadik oltást is felvette
ĀA kormány álláspontja a gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatban világos: négy nemmel kell válaszolni
ĀAzért, hogy a meghosszabbított oltási akcióhéten segítsenek a koronavírus-járvány elleni védekezésben
ĀA múlt héten az oltópontokon 784 ezer védőoltást adtak be, 643 ezren a harmadik oltásukat is megkapták +VIDEÓ
ĀA gyerekekre irányuló LMBTQ-propagandát a leghatározottabban visszautasítjuk - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője
ĀA hétvégén 460 személy vesztette életét a Covid-19 következtében
ĀMerkely és Szlávik: Rendkívül sikeres az oltási akcióhét
ĀA népességhez viszonyított sorrendben Málta és Ausztria követi hazánkat
Ā- A harmadik oltás biztosan életmentő oltás - December 20-tól érkeznek az 5-11 éveseknek való vakcinák - A Magyar Kormány nem a multik, hanem az emberek oldalán áll - Ha a baloldal nyer, adóemelések és munkanélküliség jön + VIDEÓK
ĀKiderült, 10-20-szor nagyobb eséllyel haltak meg az oltatlanok tavasszal Magyarországon +VIDEÓ
ĀA siker sok életet menthet meg, 48 ezer oltatlan ember döntött úgy, hogy felveszi az első dózist - Az EMA közzétette ajánlását: az 5-11 évesek körében is alkalmazható a Pfizer oltásra + VIDEÓ
ĀTöbbek között a maszkviselésről és az oltási akcióhétről szóló kérdésekre is válaszolt Szentkirályi Alexandra +VIDEÓ
ĀA delta vírusmutáns agresszív terjedése miatt a be nem oltottak vannak a legnagyobb veszélyben
ĀKásler Miklós: Aki több mint négy hónappal ezelőtt vette fel a koronavírus elleni vakcinát, most vegye fel a harmadikat is
Ā„Védjük meg saját magunk, családunk, szeretteink életét! Csak az oltás a megoldás!” + VIDEÓ
ĀBrüsszelben már rég ki kellett volna mondani: „Európába illegálisan nem jöhet be senki”
ĀA mai nap folyamán délig beadott vakcinákból negyvenkétezer harmadik, kétezer második és mintegy hétezer első oltás + GALÉRIA + VIDEÓ
Ā„Egy makkegészséges fiatalnak sincs garanciája arra, hogy megfertőződése esetén nála nem súlyosan zajlik a betegség”
ĀA járvány megfékezése érdekében 101 megyei és városi kórházban várják az oltakozni szándékozókat reggel 7 és este 19 óra között
ĀAz oltási akcióhéten naponta 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is várják azokat, akik szeretnék beadatni a vakcinát
ĀElső, második és harmadik oltásokat is adnak - jelezte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára