Hazánknak nagy szerepe van a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulásában
ĀSzijjártó Péter szerint ennek egyik eleme az úgynevezett modern városi sportágak integrálása
ĀSzijjártó Péter szerint ennek egyik eleme az úgynevezett modern városi sportágak integrálása
ĀA rutinos magyar sportolónak több ellenfele is akadt
ĀA Párizsban induló magyar csapat a hazai válogatók alapján áll majd össze
ĀA párizsi részvételi jogot a szerb, a bolgár és a belga versenyző szerezte meg
ĀA várakozások szerint 35 ország versenyzői szerepelnek majd az eseményen
ĀA dohai világbajnokság úszóversenyeinek múlt vasárnapi nyitányán a 4×100-as férfi és női gyorsváltó olimpiai részvétele is biztossá vált
ĀA Nemzetközi Kosárlabda-szövetség szakírója megható üzenetet posztolt
ĀA magyarok Pozsonyban lépnek jégre, ellenfelük a szlovák, a kazah és az osztrák együttes lesz
ĀA Magyar Kosárlabda-szövetség elnöke szerint így is lehet magyar kosárlabda-válogatott a párizsi játékokon, mivel a női és férfi 3x3-as csapat is selejtezőt játszik tavasszal
ĀA magyar női kosárlabda-válogatott a második selejtezőmérkőzésén 81–75-re legyőzte a legutóbbi ötkarikás játékok ezüstérmesét, Japánt
ĀA cél az olimpiai részvétel kiharcolása, de ez egyik válogatottnak sem ígérkezik könnyűnek
ĀAz Eb-ezüstérmes sportoló szerint van előnye annak, hogy ő a legjobb kvótával nem rendelkező birkózó a világranglistán
ĀA március 14. és 17. között sorra kerülő viadalon az első kettőben kell végeznie a nemzeti csapatnak ahhoz, hogy 2012 után ismét ott lehessen az ötkarikás játékokon
ĀA két ország versenyzői kizárólag független, semleges sportolóként indulhatnak
ĀPénteken 15.30-tól az ötödik helyért játszanak Szlovéniával
ĀA magyarok a legjobb négy közé jutnak, amennyiben legyőzik a csoportelsőként már elődöntős, olimpiai címvédő franciákat, a házigazda németek pedig kikapnak a horvátoktól
ĀMindkét számban az olimpiai kvóta megszerzése reményében ugrik medencébe
ĀA magyar női kosárlabda-válogatott a soproni olimpiai selejtezőre készül
ĀA magyar férfi kézilabda-válogatott 33–25-re verte Izlandot
ĀA Telekom Veszprém francia játékosai közül a balszélső Hugo Descat mind a hét lövését gólra váltotta
ĀA magyar női kosárlabda-válogatott szűk egy hónap múlva Sopronban játszik olimpiai selejtezőtornán
ĀEhhez a spanyol és a holland csapatot leszámítva a legjobbnak kell lenniük
ĀA szokottnál kisebb csapattal vesz részt a vb-n a válogatott
ĀBöde-Bíró Blanka 11 védéssel, Szöllősi-Schatzl Nadine és Kluber Katrin öt-öt találattal járult hozzá a sikerhez
ĀA 28 éves sportoló az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta, az idei éve összességében jó volt, bár eredmények tekintetében nem tudta azt hozni, amit szeretett volna
ĀElőre tekintve hangsúlyozta, az olimpiáig sűrű lesz a naptár, hiszen versenyek, edzések, edzőtáborok várnak a vívókra
ĀA hetedik csata mindössze 80 másodpercig tartott, ám annál tartalmasabb volt
ĀAz eset a Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés első félidejének hajrájában történt
ĀA tornász szalagszakadás miatt nem vehet részt az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon