Hatodik lett az Adolf Balázs, Hajdu Dániel Jonatán kettős
ĀKözépfutamukban a második helyen végeztek
Osztrák és olasz arany vitorlázásban
ĀMindkét számban egy-egy női és férfi versenyző ül a hajókban
Krizsán Xénia és Nemes Rita is jól szerepelt magasugrásban
ĀEgyformán 1,77 métert teljesítettek
Nem egyenlő feltételek között kellett Szilágyi Áronnak a négy közé kerülnie
ĀSchmitt Pál nyugodtabb vízilabda-elődöntőt szeretne a horvátok ellen
Losonczi Dávid dán birkózóval csap össze a bronzéremért
ĀCsak csütörtök délelőtt derült ki, hogy ki lesz az ellenfele
Döntőbe jutott az Adolf Balázs, Hajdu Dániel Jonatán kettős
ĀFutamukban a második helyen végeztek
Harmadik lett futamában Kozák Luca 100 méter gáton
ĀA Debrecen SE atlétája idei legjobbjával közel volt az elődöntőhöz
Krizsán Xénia jól kezdett hétpróbában
ĀAz első szám után Krizsán a 18., Nemes a 21. helyen áll a 22 fős mezőnyben
Fábián Bettina ötödik a nyíltvízi úszók versenyében
ĀAz olimpiai bajnok a holland Sharon van Rouwendaal lett
Óriási bravúr: a szlovénok elődöntőbe jutottak a férfi kézilabdatornán
ĀA szlovénok 4–3-nál voltak utoljára hátrányban, majd 6–6 után végig vezettek. Az eddigi legjobb ötkarikás eredményük a 2016-os riói negyeddöntő volt
A magyar sportolók csütörtöki programja a párizsi olimpián
ĀA kajakosok és kenusok már éremért lapátolnak a döntőkben
Jansik Szilárd: Nagybetűs CSAPAT vagyunk
ĀHektikus körülmények között, drámai csatában jutott négy közé a magyar férfi vízilabda-válogatott a párizsi olimpián
Parádés versenyt nyert meg Quincy Hall 400 méteren
ĀA célegyenesben Hall az ötödik helyről, közel tízméteres hátrányt dolgozott le és lett aranyérmes
Férfi röplabda: a címvédő franciák is döntősök
ĀA bronzmérkőzést pénteken 16 órakor, a finálét szombaton 13 órakor rendezik
Soma-show után Magyarország nyerte a vízilabda-krimit + GALÉRIA
ĀMagyar–olasz vízi csata az elődöntőbe jutásért
Figyelik a Covid-helyzet alakulását az olimpián
ĀA párizsi ötkarikás játékokon hétfőig legalább 40 fertőzéses esetet regisztráltak
Elődöntőben a dánok a férfi kézilabdatornán
ĀMikkel Hansenék hatalmas csatában győzték le a svédeket
A dohányzási tilalom miatt bukhatja el olimpiai aranyérmét a brit golfozónő
ĀCharley Hull nagyon tart attól, hogy a dohányzási tilalom befolyásolja a játékokon nyújtott teljesítményét