Ünneplő tömeg fogadta olimpikonjainkat + GALÉRIA
ĀGyulay Zsolt szerint méltán lehetünk büszkék
ĀGyulay Zsolt szerint méltán lehetünk büszkék
ĀAz asztaliteniszező már Tokió után is fontolóra vette a döntést
ĀA magyarok 19 érméből az úszok, a kajak-kenusok és a vívók összesen 15-töt nyertek
ĀEz az első alkalom, hogy látható Wimbledon óta
ĀA 27 éves sprinter elárulta: mostantól arra törekszik, hogy még nagyobb hírnevet szerezzen magának
ĀMagyarország a nyolcadik, Kína pedig csak 74. a népesség arányában összeállított éremtáblázaton
ĀAz olimpia hivatalos oldala összegyűjtötte azokat a versenyzőket, akik a francia fővárosban intettek búcsút az élsportnak
ĀFRICSKA. A francia szervezők a játékok kezdetétől fogva makacsul állították, hogy igenis elfogadható a Szajna vízminősége, és erre nyomós érvük volt
ĀA francia elnök nem akarja, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba
ĀMár az olimpia idején éreztem, hogy valami baj van, valami végleg megváltozott. Már nincs bennem az a habzó rajongás, amellyel minden reggel ágyban vártam a Népsportot és persze a nekem szállított magyar aranyat
ĀHa betartják a válogatási elveket, az UTE versenyzője ki sem jut az olimpiára
ĀA magyar sportolók hat arannyal, hét ezüsttel és hat bronzzal térnek haza
ĀBeszédes térképen az eredmények
ĀA NOB magyar tagja kezdeményezni fogja, hogy felülvizsgálják a női esélyegyenlőségre vonatkozó szabályokat
ĀA párizsi olimpia záróünnepsége a Stade de France stadionban lesz 21 órakor
ĀAz öttusázó a közönség buzdítását is méltatta
ĀAz olimpikon nem gondolta volna, hogy világcsúcsot ér el
ĀA női kézilabdatorna álomcsapatába is beválasztották Klujber Katrint
ĀA két versenyző összesen öt érmet szerzett a francia fővárosban
ĀÖtödik helyen végzett Muszukajev Iszmail a párizsi olimpián
ĀGuzi Blanka a 13. helyről felfutott a negyedik helyre az öttusázók döntőjében
ĀA rendes játékidőben gigászi küzdelem folyt, de nem született döntés
ĀGunn a egyébként a sydney-i Macquarie Egyetem tanára
ĀA brit orvosi csapat tagjai rögtön megkezdték az újraélesztését, és beüzemelték a defibrilátort