Stadiont neveznek el Ferenc pápáról
ĀA San Lorenzo labdarúgóklub volt a Szentatya kedvenc focicsapata
ĀA San Lorenzo labdarúgóklub volt a Szentatya kedvenc focicsapata
ĀA Vatikán kedden jelentette be, hogy a 88 évesen, húsvéthétfő reggel elhunyt pápa gyászszertartását szombat délelőtt tartják a Szent Péter téren
ĀAz amerikai alelnök a tervek szerint a Vatikánban szombaton hivatalos találkozót tart Pietro Parolin bíborossal
ĀA fiatal brit férfit csütörtök reggel sodorta el az út széléről egy lavina
ĀAz európai bevándorláspolitikát bírálta Donald Trump a Georgia Melonival folytatott megbeszélése után
ĀA fenti állomásra érkező kabin a mélybe zuhant
ĀHazánk termékbiztonsági riasztási rendszere a negyedik helyen áll Európában
Ā„Minden ország, ideértve Kínát is, találkozót akar!”
ĀGiorgia Meloni másképp vélekedik, mint a legtöbb európai vezető
ĀHuszonnégy hazai formatervező, ipar- és képzőművész alkotásait tekinthették meg
ĀOlyan bevándorlókról van szó, akik a kiutasításra várakoztak
ĀA brit királyi házaspár állami látogatáson tartózkodik Olaszországban
ĀA 17 éves Kocsis Csillag a technikai számban és hosszútávon mindenkit maga mögé utasított
ĀA „Bud Power” babkonzerv az év végéig mintegy tízmillió euró bevétellel számol
ĀLegfőbb problémának a bevándorlást, a növekvő bűnözést és a gazdasági gondokat tartja
ĀElhalasztották III. Károly király és Kamilla látogatását Ferenc pápánál
ĀAz új olasz intézkedés szerint nem, nem lehet mecset egy étteremben
Ā„Nem az újrafegyverkezésre! Állítsuk meg őket!”
ĀGál Kinga fel is szólal az olasz párt rendezvényén
ĀGiorgia Meloni szerint mindkét fél érdeke egy kölcsönösségen alapuló megoldás kidolgozása
ĀSzorgalmazzák az ukrajnai tűzszünetről szóló tárgyalások befejezése végső időpontjának kitűzését
ĀA Liga vezetője az európai védelmi csomag felülvizsgálatát követeli
ĀGiorgia Meloni: Néhány európai vezető „kissé túlzottan átpolitizált” módon reagál Donald Trump amerikai elnök tevékenységére
ĀOlaszország szigorítja a bevándorlókra vonatkozó szabályozásokat
Ā2022 óta van hatalmon kormánya, ami Olaszország történelmének fényében igencsak hosszú időnek számít
ĀIII. Károly király és hitvese április 8-án felkereste volna Ferenc pápát is