Olaszországban túllépte a százezret a halálos áldozatok száma
ĀAz olasz kormány az oltások felgyorsításán dolgozik, ami az egyetlen kiutat jelenti
ĀAz olasz kormány az oltások felgyorsításán dolgozik, ami az egyetlen kiutat jelenti
ĀEmelkedik a kórházban kezelt betegek száma, a halottaké pedig megközelítette a 100 ezret
ĀBrescia és Milánó bajban
ĀAz eljárás következő ülését április 10-én tartják meg, a bírósági döntés pedig május 14-én várható
ĀNicola Zingaretti a Demokrata Párton belüli hatalmi harcokra és a személyét érő támadásokra hivatkozott döntése kapcsán
ĀÚj európai jobboldali összefogást hirdet az olasz ellenzéki politikus
ĀKevés a vakcina, lassú ütemű az oltás, a saját gyártást szorgalmazzák
ĀÉv eleje óta 5033 bevándorló kötött ki az olasz partokon, miközben tavaly március elsején csak 2533-at tartottak számon
ĀBizonyítást nyert, hogy a Mediterranea Saving Humans nevű szervezet munkatársai pénzért vettek át és szállítottak partra bevándorlókat egy dán teherhajóról
ĀDraghi a legnépszerűbb politikus
ĀMagyarország adománya a norciai projektünkhöz annak a reménynek a jele, hogy még mindig érdemes Istenért élni és építeni - írta Benedict Nivakoff
ĀErősödik a Liga és az Olasz Testvérek, gyengül az Öt Csillag
ĀLevél az olasz pártelnöknek
ĀSemmilyen enyhítés nem lehetséges a vírusmutációk erőteljes terjedése miatt
ĀLuca Attanasio egy ENSZ-konvoj elleni támadásban vesztette életét
ĀEurópa egy évvel ezelőtt, egy Codogno nevű lombardiai kisvárosban szembesült azzal, hogy az új koronavírus-járvány megérkezett az öreg kontinensre is
ĀÖnálló frakciót készülnek alakítani az olasz Öt Csillag Mozgalom hivatalos álláspontját elutasító képviselők és szenátorok, a balközép elveszítette abszolút többségét
ĀA parlamentben a jobboldal felé mozdult a mérleg nyelve
ĀUgyanazt képviseljük, mint Draghi: Európa a mi otthonunk is, és számunkra is elsők az olaszok! - jelentette ki Matteo Salvini
ĀA koronavírus-járvány visszaszorítását, a gazdaság újraindítását ígérte programbeszédében az új olasz miniszterelnök, aki széles támogatottsággal bír a törvényhozásban
ĀEurópai kollégái nevében Matteo Renzi felbontotta az olasz kormánykoalíciót
ĀAmíg az északolasz régiók tiltakoznak a döntés ellen, Zakopanéban ezrek ünnepelték tánccal a korlátozások lazítását
Ā„Magyarország elkötelezett a magyar-olasz kapcsolatok elmélyítése mellett”
ĀStabil kormányra van szükség, amely választ ad a sorsdöntő kérdésekre is – véli Kovács Ádám Zoltán római nagykövet
ĀSzakértők és pártpolitikusok egyaránt helyet kaptak a kormányban
ĀKormányában szakértők és pártpolitikusok is helyet kaptak