Az olasz kormány május 20-án készül megnyitni az Albániába kihelyezett migránstáborokat
ĀAz olasz állam évi 34 millió eurót szán a táborok működtetésére
ĀAz olasz állam évi 34 millió eurót szán a táborok működtetésére
ĀNéhány óra alatt összesen 13 vízi jármű érte el a szigetet, ám egyikük, amely 45 embert szállított, a part közelében hajótörést szenvedett
ĀProcaccini kijelentette: a júniusban esedékes európai parlamenti választások búcsút intenek az Ursula von der Leyen vezette bizottsági többségnek
ĀA miniszter kijelentéseivel egy időben Lampedusa és a szicíliai Pozzallo migránsközpontja is teltházat jelentett
ĀA miniszter hangoztatta, hogy az oktatási intézmények nem vezethetnek be önállóan új iskolai ünnepeket
ĀAz idén eddig 6560 menedékkérő érte el tengeri úton Olaszország partjait
ĀA háborús héjákat figyelmezteti Tajani
ĀIndoklásuk szerint a platform nem ellenőrzi kellőképp a kiskorúaknak ártalmas tartalmakat
ĀAz olasz baloldal ellentmondásosan támogatja a nemzetközi konfliktusokat
ĀA hivatalos adatok szerint a mintegy 60 millió lakosú Olaszországban több mint 2,7 millió a muszlimok száma
ĀJanuár utolsó napjaiban vették őket őrizetbe, de a hatóságok csak most hozták nyilvánosságra
ĀHabár a monda szerint a nőalak érintése szerencsét hoz, a turisták kicsit túlzásba estek
ĀA csütörtökre virradóra elkövetett bűncselekmény során 49 kiállítási darabot loptak el
ĀMatteo Salvini vezette politikai erő szerint az Európai Bizottságnak róható fel, hogy az európai járműgyártásban több ezer dolgozót elbocsátottak
ĀHárom éven belül 1500 menekültet hoznak Líbiából Itáliába
ĀAz olasz parlament felhatalmazást adott a Gázai övezet civil lakosságát segítő, humanitárius misszióban való részvételre
ĀNyolcvan éve történt a legnagyobb olasz vonatkatasztrófa
ĀA védelmi miniszter a nemzetközi jog súlyos megsértéseként ítélte el a húszi támadásokat
ĀTöbb száz palesztinbarát tüntető gyűlt össze a kanadai nagyváros központjában
ĀSzijjártó Péter határozott fellépése nyomán egyre kevesebben látják mártírként az Antifa terroristáját
ĀA tárcavezető megdöbbenését fejezte ki az Ilaria Salis olasz állampolgár magyarországi fogva tartásával kapcsolatos reakciók felett
ĀA miniszter kiemelte, 2023-ban meghaladta a nyolcmilliárd eurót, s ezzel rekordot döntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke
ĀAntonio Tajani: Amikor csapatok küldéséről beszélünk, nagyon óvatosnak kell lennünk
ĀNémetország és Nagy-Britannia szintén kijelentették, hogy nem tervezik szárazföldi csapatok küldését a térségbe
ĀAz ajánlás szerint: „Hozz szúrótárgyat, és használd könyörtelenül!”
ĀKözépkori nyughelyre bukkantak a híres velencei Szent Márk tér alatt
ĀA nemzetközi szövetség rangsorában Gasper Okorn szövetségi kapitány együttese a 43., az olasz pedig a 13. helyen áll
ĀMatteo Piantedosi vizsgálatot rendelt el az esetleges túlkapások kivizsgálására
ĀTörténelmi fordulópontnak nevezte a június 9-i EP-választásokat