Zelenszkij : Az EU-külügyminiszterek kijevi látogatása „új lépés Európa megerősítése felé”
ĀAz ukrán elnök az Oroszország elleni új szankciócsomagok bevezetését sürgeti
Putyin: A külső nyomás inkább erősíti az orosz gazdaságot
ĀA távozó nyugati cégeket helyettesítő vállalkozások támogatását hangsúlyozta
Gyeripaszka: Az orosz gazdaság meglepően jól viseli a szankciókat
ĀOroszország egyik leggazdagabb embere elárulta a moszkvai titkot
Az osztrák külügyminiszter szerint sem működnek a szankciók
ĀAlexander Schallenberg szerint itt az idő, hogy az uniós törvényhozók észhez térjenek
Súlyos gondokkal küzd a német gazdaság
ĀHa Berlin továbbra is ideológiák mentén alakítja törekvéseit, azzal az egész európai versenyképességet tönkre fogja tenni
Varga Judit: Keresztény és hazafias kötelesség egy hatékony klímapolitika
ĀA miniszter felszólalt a jogászok világkongresszusának konferenciáján
Világbank: Az orosz gazdaság a szankciók ellenére tovább fog növekedni
ĀA nyugati szankciókkal szemben Moszkva megváltoztatta olajexportjának rendeltetési helyét
Szaúd-Arábia fittyet hány a nyugati szankciókra
ĀKálid Al-Falih szaúdi befektetési miniszter nem lát az orosz–szaúdi együttműködésben semmiféle kivetnivalót
A Nyugat oroszellenes szankciói a modern kori történelem legnagyobb hibájának bizonyultak
ĀAz American Thinker szerzői úgy vélik, hogy a jóslatok ellenére a szankciók nem kényszerítették térdre az orosz gazdaságot
Az EU szankciós listájára helyezte a Wagner csoportot
ĀUniós külügyi tanács: Oroszországnak le kell állítania agresszióját és ki kell vonnia katonáit Ukrajnából
Újabb oroszellenes szankciókat jelentett be Kanada
Ā14 oroszországi személy és 34 jogi személy ellen tették meg a lépéseket
A „véres gyémántok” üzenete
ĀA nyugati országok gazdasági érdekei fennmaradtak az Oroszország elleni szankciós politika ellenére is, mert az üzlet az üzlet, csak éppen ezt nem hangoztatják
Többtucatnyi kereskedelmi hajó vesztegel Irán partjainál fizetési késedelmek miatt
ĀLegalább 40 hajó vesztegel a főbb iráni kikötők környékén