Hamis nyelvvizsga-bizonyítvánnyal szerzett egy nő PhD-fokozatot
ĀA Győri Járási Ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott vele szemben
ĀA Győri Járási Ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott vele szemben
ĀAz állami visszatérítés 2024-ben már 66 700 forint az eddigi 58 ezer forint helyett
ĀA hatóságok nyáron valamennyi ott élő oroszt felszólítottak, hogy november végéig tegyenek nyelvvizsgát, különben menniük kell
ĀA nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának napjától számított egy éven belül igényelhető a Magyar Államkincstárnál
ĀÁllandó tartózkodási engedélyt csak azzal a feltétellel adnak ki, ha idén szeptemberig sikerül az állami nyelvvizsgát A2-es vagy magasabb szinten letenni
ĀEgy komplex vizsgáért legalább 215 ezer forintot kértek a vizsgázótól
ĀEzzel szemben a miniszter szerint a társadalomba való beilleszkedés elengedhetetlen feltétele az alapszintű nyelvismeret
ĀAz egyetemek maguk dönthetik el, hogy melyik szakon, milyen szintű idegennyelvtudást várnak el a diákoktól
ĀKönnyebben kiadhatják a diplomákat az egyetemek 2024-től, kérdés, vajon akarják-e
ĀLevélben kellett baráti tanácsot adniuk az érettségiző diákoknak a tegnapi írásbeli vizsgán
ĀA kormány a pandémia idején is kiemelt figyelmet fordított a nyelvtanulás zavartalanságára és a vizsgák akár online elérhetőségére is
ĀAlapjogokért Központ: Többek között a 25 év alattiak szja-mentessége, a nyelvvizsgakövetelmény elengedése és a diákhitel is segítette a fiatalok elhelyezkedését
ĀA főpolgármester meggyőződése, hogy ha valaki hibázott a jogszerűtlen tanársegédi, illetve adjunktusi állása kapcsán, akkor az biztos, hogy nem ő volt
ĀJókora lökést adhat a fiatalok foglalkoztatottságának az szja-mentesség
ĀA kormány szerdán hozta meg a döntést
ĀMivel Gyurcsány Ferenc embere vélhetően szabálytalanul tanított a Corvinus Egyetemen, így könnyen odaveszhet a róla kialakított felvilágosult, értelmiségi ember képe
ĀA törvény az irányadó
ĀFürjes Balázs a főpolgármesternek: Pár liter sárga festék ötletszerű szétlocsolásával és a felújítások észszerűtlen, összevissza hegesztésével csak megbénítani lehet a várost
ĀAz Oktatási Hivatal kezdeményezésére a Corvinus Egyetemnek választ kell adnia, miként kaphatott korábban a főpolgármester tanársegédi, majd adjunktusi kinevezést
ĀA politikus nem rendelkezett a pozícióhoz szükséges C típusú nyelvvizsgával, mégis megkapta a kinevezést
ĀA főpolgármester nem lehetett volna tanársegéd a Budapesti Corvinus Egyetemen, mivel nyelvvizsga hiányában nem felelt meg az intézmény szabályában leírt feltételeknek
ĀGyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltjének tovább tart a hetek óta tartó vesszőfutása, benn ragadt saját maga hazugságspiráljában
ĀEgyszerűbb lett volna Karácsonynak beismernie a hibáit és ezzel lezárnia a botrányait, helyette a legrosszabb taktikát választotta, elkezdett magyarázkodni – véli Lánczi Tamás
ĀA miniszterelnök-jelöltségre pályázó főpolgármesternek az átláthatóság addig fontos, amíg nem róla van szó
ĀKarácsony a nyelvtudás hiányát hiperpasszivitással, doktori fokozatának megjelenítését idegenkezűséggel mentegeti
ĀAz önéletrajzában doktori címet hazudó, kormányfőjelöltségre pályázó Karácsony Gergely elintézné annyival a botrányát, hogy politikusnak szegődött, és befejezte a tanulmányait
ĀKarácsony Gergely nyelvvizsga nélküli diplomája Gyurcsány rejtélyesen eltűnt szakdolgozatához hasonlít
ĀA baloldali főpolgármester még egyetemen is oktatott annak ellenére, hogy máig sem szerzett nyelvvizsgát semmilyen nyelvből
ĀA minimálbér emelkedésével nő a támogatások összege is