Sikeres modellként tartják számon a magyart Baden-Württembergben
ĀTöbb tucat új program indul a magyarországi német kisebbség támogatására
ĀTöbb tucat új program indul a magyarországi német kisebbség támogatására
ĀTöbbek között Novák Katalin, Németh Szilárd és Varga Mihály is voksolt már
Ā„A juttatás idén minden eddiginél magasabb összegű lesz”
ĀÁtadták a Budapesti Korai Fejlesztő Központ XI. kerületi Bártfai utcai felújított épületét
ĀA támogatási összeg eléri a 340 milliárd forintot
ĀA városnak olyan polgármesterre és képviselőkre van szüksége, akik figyelnek a környezetükre - mondta az államtitkár
ĀA juttatás átlagos összege 20 ezer forint lesz
Ā„A kormány a tervek szerint 2022-re 70 ezerre növelve a bölcsődei férőhelyek számát, megvalósítva a teljes körű bölcsődei ellátást Magyarországon”
ĀA program működtetésére idén ötmilliárd forintot, jövőre tízmilliárd forintot szántak
ĀNovák Katalin büszke arra, hogy Magyarország szuverén ország, amely képes megvédeni az itt élőket
ĀTöretlen az érdeklődés a családvédelmi akcióterv iránt
ĀA nemzetközi szervezet a család vitathatatlan jelentőségét hirdeti
ĀAz államtitkár szerint a nagyszülők aktív jelenléte és segítsége a család életében mindennél nagyobb elismerést érdemel
ĀNovák Katalin: A világ úgynevezett fejlett részében a hagyományos családi értékeket háttérbe szorítják
ĀHatárvédelemről és a hagyományos család értékeinek megőrzéséről egyeztetett az államtitkár Rómában
ĀNovák Katalin: A rendezvénnyel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy családban élni jó
ĀAz Esély otthon program keretében bérlakások, önkormányzati lakások újulnak meg
ĀTevékenységükkel, életpéldájukkal a gyermekvállalás, a családalapítás fontosságát és boldogságát képviselték
ĀEhhez a kormány is hozzá tud járulni azzal, hogy megfelelő feltételeket teremt a gyerekneveléshez és a munkavállaláshoz
ĀTízből kilenc pár a maximális tízmillió forintot veszi igénybe
ĀNovák Katalin: A kormány azt szeretné, ha minden vágyott, tervezett gyermek megszülethetne, mert a magyar jövőt a ma születő gyermekek és az ő gyermekeik fogják alakítani
ĀIdén június végéig 24 020 pár mondott igent a közös életre, ez azt jelenti, hogy közel 200 ezerrel élnek most többen házasságban 2010-hez képest
ĀNovák Katalin emlékeztetett: a három gyermeket vállaló édesanyák diákhitel-törlesztését teljesen elengedik
ĀA viszonyt az utóbbi néhány évben több konfliktus is terhelte, mutatott rá az államtitkár
Ā„A budapesti demográfiai konferencia számos külföldi érdeklődőt vonzott”
Ā„A demográfiai tendenciák pozitív irányba mutatnak”
ĀKelet-Közép-Európa kormányai is ösztönzik a gyerekvállalást
ĀA Demográfiai Csúcsot Novák Katalin nyitotta meg - Európai vezetők család fontosságát hangsúlyozták
ĀMenczer Tamás: A kereszténydemokrácia nem a múlt, hanem a jövő
ĀEurópa egészére igaz, hogy nem születik elég gyermek a népesség szinten tartásához, mondta Novák Katalin