Kelengyecsomaggal segített hátrányos helyzetű családokon a kormány
ĀA múlt évtől az ózdi, a salgótarjáni és a bátonyterenyei járásban 1500 darab, 15 ezer forint értékű csomagot adták át a kisgyermeket nevelő családoknak
ĀA múlt évtől az ózdi, a salgótarjáni és a bátonyterenyei járásban 1500 darab, 15 ezer forint értékű csomagot adták át a kisgyermeket nevelő családoknak
ĀNovák Katalin: Idén majdnem kétszer annyi gyereket fogadnak a napközis táborokban, mint tavaly
ĀNovák Katalin: Jelentkezni az iskolákon keresztül június 16-ig lehet + VIDEÓ
ĀA program révén húsz fiatal tanulhat külföldön
ĀAz eddigi 180-ról 90 napra csökken az elvárt magyarországi tb-jogviszony igazolásának időtartama
ĀA nagyszabású intézkedéscsomag legnépszerűbb eleme a babaváró támogatás + VIDEÓ
ĀVédjük meg a fiatalokat - hangsúlyozta az államtitkár
ĀKönnyeben lehet majd pályázni a csokra és a babaváró támogatásra, bővül jogosultak köre is
Ā„Amikor 10 éve kormányzati szerepbe kerültünk, az országot mély politikai, gazdasági és erkölcsi válság sújtotta” - fogalmazott az államtitkár
ĀAz informatikai eszközök a gyerekeknek kaput nyithatnak a világra
ĀUtoljára 1975-ben volt olyan magas a születésszám, mint az idei év első három hónapjában
ĀNovák Katalin államtitkár lapunknak hangsúlyozta, szívesen nyilatkozik a magyar családpolitikáról, de helytelennek tartja az elfogult külföldi beszámolókat
ĀAz iskoláskor előtti intézmények nyáron csak két hétre zárhatnak be
Ā„A családbarátság azt jelenti, figyelünk minden generációra”
ĀOlyan önkormányzatok jelentkezzenek, amelyek célzott segítséget adnak, és programokat szerveznek idősekne
ĀKilenc hónapra is rövidülhet az örökbefogadás folyamata
ĀNovák Katalin közölte: az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtják be az Országgyűlésnek
ĀAz ÖVP politikusa veszi védelmébe a magyar törvényt
ĀA szavazók 72 százaléka támogatná a nyári táborok megrendezését a megfelelő védőintézkedések mellett
ĀNovák Katalin: A kormánynak az a fontos, hogy minden fiatalnak annyi gyermeke lehessen, amennyit szeretne + VIDEÓ
ĀNovák Katalin: A civil szervezeteknek szóló pályázat 90 százalékos, a diabéteszcentrumokat segítő pedig 100 százalékos finanszírozású
ĀMindenki élhet a lehetőséggel, aki munkahelyére bejárva dolgozik, és nem tud gondoskodni gyermeke felügyeletéről
ĀNovák Katalin: Magyarországot még mindig a migrációs válságban tanúsított, unortodox magatartásáért támadják
Ā„A koronavírus is arra mutat rá, hogy a demográfiai kihívásokra nem a tömeges bevándorlás a megoldás”
ĀAz államtitkár szerint egyesek arra akarják felhasználni járvány miatt keletkezett válságot , hogy megbüntessék a magyar kormányt a migrációs válságban tanúsított unortodox magatartásáért
ĀA politikus szerint itt az ideje, hogy azok, akik a lejárató hazugságkampányhoz asszisztáltak, most bocsánatot kérjenek a magyar emberektől
ĀMinden demográfiai mutató jó irányba mozdult az elmúlt években
ĀAz önkormányzatok nem kérhetnek pénzt az ügyeletért
ĀEgy csoportban legfeljebb öt gyermek lehet, hívta fel a figyelmet Novák Katalin