Novák Katalin: A családbarát vállalatok versenyképesebben tudnak működni
ĀVideóüzenetet küldött a miniszter a Három királyfi, három királylány mozgalom ünnepségére
Juncker Tuskhoz hasonlóan megtagadta korábbi állítását
ĀAz Európai Bizottság előző elnöke. 2017-ben még méregnek nevezte az uniós kifizetések pénzügyi teljesítményhez vagy demokratikus kritériumokhoz kötését - emlékeztetett Novák Katalin
„A gyermekek jó- és jóllétének feltétele az erős közösség”
ĀNovák Katalin: A gyermekek biztonságának és egészséges testi-lelki fejlődésének biztosítása kiemelt feladatunk
Donald Tusk ellent mond önmagának
ĀAz Európai Néppárt elnöke két éve éppen az ellenkezőjét mondta az uniós pénzek feltételekhez kötéséről, mint most
Legalább egy év folyamatos tb-jogviszony kell a támogatás igényléséhez
ĀNovák Katalin: A lehetőséggel házasok, élettársak és egyszülős családok egyaránt élhetnek + VIDEÓ
Novák Katalin: Bevándorlás helyett családtámogatás
ĀMár látszanak a „magyar modell” eredményei, más országok is felfigyeltek rá
A pedagógiai szakszolgálatnál dolgozókra is vonatkozik a heti tesztelés
ĀNovák Katalin a kormány 400 millió forintos támogatásával megújult, pedagógiai szakszolgálati feladatot ellátó Korai Fejlesztő Központba látogatott el - VIDEÓ
Novák Katalin: A kormány számos módon támogatja a családokat
ĀAz államtitkár példaként a babaváró hitelt, a csed emelését és a januártól induló lakásfelújítási támogatást emelte ki
Egyedi matricákkal a biztonságos, családbarát közlekedésért
ĀNovák Katalin videóban mutatja be, hogyan tervezhetünk és igényelhetünk saját matricát autónkra
Cukorbetegek szervezeteivel kötött együttműködési megállapodást a kormány
ĀIdén és jövőre is százmillió forint támogatást kapnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozó szervezetek, és gyermekdiabétesz-centrumok létrehozásához is segítséget nyújt a kabinet
Novák: Védeni szeretné a kormány a magyar családokat
Ā„Egy lánynak született gyermeknek joga van lányként, egy fiúnak pedig fiúként felnőni”
Harminc napon belül elbírálják az otthonfelújítási támogatásra benyújtott kérelmeket
ĀNovák Katalin szerint sokan fognak élni a lehetőséggel
A tehetséggondozás nemzeti ügy, még a vírus sem állíthatja meg
ĀÜlésezett a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum
A juttatást már igénybe vevőknek is emelkedik a csecsemőgondozási díj összege júliustól
ĀHa valakinek 2021 év elején születik gyermeke, és a csedet igénybe véve van otthon, júliustól rá is érvényes az új szabályozás - hangsúlyozta Novák Katalin +VIDEÓ
Novák Katalin: Magyarország legnagyobb otthonteremtési programján dolgozunk
ĀNapirenden a kormány otthonteremtési akcióterve - A családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti expozéjában részletezte a törvényódosítási javaslatokat+ VIDEÓ
Minden tavaszi korlátozás újbóli bevezetését mérlegeli a kormány
ĀA járványhelyzet nem könnyebb, mint egy hónapja, és várhatóan még sokkal nehezebb lesz - hangsúlyozta Novák Katalin az Idősek Tanácsának ülésén
Maximálni fogja a kormány az ingatlan vásárlása esetén fizetendő közjegyzői díjakat
ĀNovák Katalin: A cél az, hogy ne lehessen akármekkora összeget elkérni, ha valaki ingatlant vásárol, és ahhoz hitelt vesz fel
Januártól a gyakorlatban is elindulhat Magyarország legnagyobb otthonteremtési programja
ĀAz eddigi visszajelzések alapján az otthonfelújítási támogatás a legnépszerűbb a program elemei közül - közölte Novák Katalin
Novák: Fontos a biztonságos közösségben való fejlődés
ĀA családokért felelős tárca nélküli miniszter felavatta a Jövő Játszóterét
A kormány támogatja az új többgenerációs otthonok létrehozását
ĀNovák: Január elsejétől akár 10 millió forintos támogatást is kaphatnak a gyermekvállalás előtt álló vagy már gyermeket nevelő fiatalok
Novák Katalin: Az egygyermekeseknek is érdemes csokkal ingatlant vásárolniuk
ĀA két új intézkedés milliós nagyságrendű segítséget nyújt
Januártól illetékmentesek lesznek a csokkal vásárolt ingatlanok
ĀA döntés új vagy használt ingatlanra egyaránt vonatkozik - közölte Novák Katalin
Megduplázták a lombikbeavatkozáshoz szükséges forrásokat
ĀNovák Katalin: A kormány célja, hogy minden vágyott, tervezett gyermek megszülessen - VIDEÓ
Novák: Nagyon nagy az igény az otthonfelújítási támogatásra
ĀA kormány célja, hogy minél több gyermeket nevelő családnak segítsen – fogalmazott a miniszter
A Fidesz-KDNP minden támogatást megad a kormánynak a gyermekes családok segítéséhez
ĀNehéz időkben fokozottabban kell támogatni az otthonteremtésre és -felújításra vágyó családokat
Otthonfelújítási programot indít a kormány
ĀA legalább egy gyermeket nevelő családok otthonuk felújítási költségeinek a felét átvállalja az állam, legfeljebb három millió forintig
További otthonteremtési kedvezmény a családoknak
ĀNovák: A csokot igénybe vevőknek az 5 százalékos áfát sem kell megfizetniük új otthonuk vásárlásakor + VIDEÓ
Több lépést tervez a kormány a családok védelmében
ĀJanuártól a csokkal vásárolt új építésű ingatlanoknál az 5 százalékos áfa is visszaigényelhető lesz - jelentette be Novák Katalin