2020. április 04.
Diplomácia népzenével
ĀFelemelő, amikor más nemzetek művészeivel alkothatunk közösen, ami nem jelenti ugyanakkor a kultúrák összekeverését – mondta lapunknak Rosonczy-Kovács Mihály
ĀFelemelő, amikor más nemzetek művészeivel alkothatunk közösen, ami nem jelenti ugyanakkor a kultúrák összekeverését – mondta lapunknak Rosonczy-Kovács Mihály
ĀA Benczúr Ház és az A38 is népzenével telik meg november közepén
ĀTöbb mint 50 zenekar, több mint 250 zenész tudott a szezont követő időszakban is munkában maradni, tudását az idegenforgalom erősítésére felhasználni + MH-VIDEÓ
ĀBudapest egyik legkedveltebb népzenei koncertsorozata idén nyáron utoljára élő népzenével, a Babra zenekar koncertjével és táncházával várja a látogatókat
ĀA Söndörgő balkáni, szerb, sokác, macedón és horvát népzenét játszik, pontosabban ezekből a zenei elemekből épít fel valami újat – Bartók Béla műveit is feldolgozták