Blaskó Péter: Mindenképpen maradnia kell Vidnyánszky Attilának!
ĀA Kossuth-díjas nagy színész, a nemzet művésze szerint fejetlenség lenne, és rengeteg munka elveszne, ha hagynák távozni
ĀA Kossuth-díjas nagy színész, a nemzet művésze szerint fejetlenség lenne, és rengeteg munka elveszne, ha hagynák távozni
ĀReméli, hogy a színházigazgató továbbra is maradhat a posztján
ĀA producer szerint Vidnyánszky Attila nélkül a magyar színjátszás elképzelhetetlen
ĀBodrogi szerint várható volt, hogy az igazgató így dönt
ĀA minisztérium továbbra is folyamatos kapcsolatot tart az intézménnyel, és figyelemmel követi az eljárást
Ā„Az előadás egy hosszú, nehéz, fájdalmas és mégis szép utat próbál megjeleníteni"
ĀA színház Facebook-oldalán közölte, a Rómeó és Júlia előadásukat egy baleset miatt félbe kellett szakítaniuk
ĀAz intézet szakemberei már az előadások készítésének folyamatába bekapcsolódnának
ĀA gyerekeket leköti az előadás, a felnőttek pedig az emberi lét legmélyebb titkain tűnődhetnek el
ĀBajor Gizi megmentette 1944-ben Germán Tibor orvosprofesszor életét, aki 1951-ben halálos adag morfiuminjekciót adott be neki
ĀInterjú Rátóti Zoltán Kossuth- és Jászai-díjas színész-rendezővel, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatójával
ĀSírunk, nevetünk, miközben az igazgatókon ugyanúgy kifog az élet, mint mindnyájunkon, ha nem a szívünket, ösztöneinket, vágyainkat követjük
ĀAz est keretében nyolc vadonatúj dal mellett kilenc zenei idézet is elhangzik
ĀMagyar szerzők műveivel, rendhagyó programokkal ünnepelnek a színházak országszerte és a határon túl is
ĀKubik Anna szerint az öregedés, a halál még mindig tabutéma a magyar film és színház világában
ĀInterjú Kálmán László ötvösművésszel belső építészetről, színházi díszletekről, plasztikákról és a Kádár-kori hiánygazdaságról
ĀA sportvezető kiemelte: a sport a kultúra része, és mindkettő olyan értékekkel bír, amelyek minden időben meghatározók a társadalom számára
ĀA 10. Színházi Olimpia előadásainak látogatottsága 95,5 százalékos
ĀA táncművek koreográfusa Michael Kropf, rendezője Pataki András
ĀOktóber közepéig még tartanak a Színházi Olimpia eseményei, szeptembertől azonban megkezdődik a Nemzeti következő színházi szezonja
ĀA 16 női táncosból álló formáció ars poeticájának tartja hazájuk folkhagyományainak ápolását
ĀA Szózat rendkívüli hatást gyakorolt a reformkor lázában élő közönségre
ĀA Fiumei sírkertben tartanak koszorúzást és megemlékezést ebből az alkalomból szerdán
ĀA Duna felett kifeszített drótkötélen sétál át a megnyitón a folyó egyik partjáról a másikra Ifj. Simet László artistaművész
ĀAz első helyezettek pénzjutalomban részesültek
ĀA hírt Csák János miniszter a közösségi médiában jelentette be
ĀA Bánk bán nyílt próbáján jártunk a Nemzeti Színházban