Mást mond Hadházy, mást Szél Bernadett
ĀA kurátor szerint egy harmadik helyen is tárolnak konzultációs íveket
ĀA kurátor szerint egy harmadik helyen is tárolnak konzultációs íveket
ĀNemzeti konzultáció – 2020. Gúnyolódik az ellenzék az adatvédelmi hatóság elnökén, bár törvénytelen az ívek begyűjtése
ĀA baloldal minden erejével meg akarja akadályozni, hogy a magyar emberek elmondják a véleményüket
Ā„A nemzeti konzultáció a kormány egyik kommunikációs eszköze, országos népszavazást pedig csak az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésben lehet kezdeményezni”
ĀA baloldal Nemzeti Konzultáció begyűjtésére indított akciója a demokratikus jogállami megoldással megy szembe
ĀAz adatvédelmi biztos kifejezte kétségeit
ĀA nemzeti konzultáció sorskérdései
ĀEzúttal Hadházy nemzeti konzultáció-ellenes akciójának próbáltak úgy segíteni, hogy nem mondtak igazat
ĀNAIH: Fennáll a veszélye, hogy szimpatizánsi adatbázis építésére használhatják fel a konzultációs ívekről megszerzett adatokat
ĀMajdnem négyszázezren már visszaküldték az íveket - A Fidesz kéri, a baloldal ne akadályozza a konzultációt
ĀSaját családi házába jegyeztette be alapítványát az adatvédelmi hatóság által megbüntetett balliberális politikus
Ā„Nem az embereket kell elhallgattatni, nem a választókat kell lecserélni és nem az országot kell átszabni, hanem a hitványság politikájával kell felhagyni”
ĀErős a gyanú, hogy a pártok visszaélnek az íveken található személyes adatokkal, adatbázis-építésre használják azokat +VIDEÓ
ĀA kormány fontosnak tartja, hogy azok a társadalmi csoportok is részesei tudjanak lenni a közéletnek, amelyek tagjainak valami oknál fogva nehézséget okoz a kérdőív kitöltése - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt
ĀSimicskó István szerint a baloldal azért reagál idegesen, mert a nemzeti konzultáció egy sikeres folyamat, amellyel egyetértési pontokat tud kialakítani a kormány
ĀAz alapítvány kurátora a baloldali 24.hu egyik újságírójának a férje
ĀDömötör Csaba: Már 232 ezren töltötték ki a kérdőívet
ĀÚjabb baloldali támadás: a Momentum trágár módon hergel az interneten
ĀNem akarják, hogy az emberek elmondják a véleményüket - Az EU folytatja a harcot a magyar kormány bevándorláspolitikája ellen
ĀJogilag aggályos Gyurcsányék akciója az ombudsman szerint + VIDEÓ
ĀIsmét pitiáner módon támadja a nemzeti konzultációt a baloldal: a szemetesben landolt számos kitöltött kérdőív Debrecenben
ĀVan megoldás arra, ha kilopják a postaládából a levelet a balliberális aktivisták
ĀAz elmúlt harminc év erkölcsi mélypontja volt a baloldali kamuvideó - mondta a kormányfő a Kossuth Rádióban - VIDEÓ
ĀJogsértések sorozata kísérte az európai ügyészséghez történő csatlakozás során indított kezdeményezést, Hadházy most újra akcióba lendült, de ismét megbukhat adatvédelemből
ĀEzért kiemelten fontos, hogy minél többen vegyünk részt a nemzeti konzultációban - hangsúlyozta az államtitkár
ĀA kormány párbeszédre hívja a lakosságot a koronavírus-járvány elleni védekezés és a gazdaság újraindítása kérdésében + VIDEÓ
ĀA szóvivő szerint önmagában komikus, hogy ezek a pártok néhány hónappal ezelőtt még diktatúrát kiáltottak Magyarországon
ĀHollik: Továbbra is szabotázsakciókat valósítanak meg a hatalom megszerzése érdekében
ĀRusvai Károly: A baloldal egyszerűen el akarja megint hallgattatni a magyar embereket
ĀBakondi: Az idén eddig 40 százalékkal több illegális határátlépési kísérlet történt a déli határon, mint az elmúlt év hasonló időszakában