Patriot légvédelmi rendszert kezelő ukrán egységet képzett ki Németország
ĀA Bundeswehr célja, hogy az év végéig mintegy 10 ezer ukrán katonát képezzenek ki
ĀA Bundeswehr célja, hogy az év végéig mintegy 10 ezer ukrán katonát képezzenek ki
ĀA gyanú szerint a német férfi felháborodásában ököllel állon ütötte a rendőrt
ĀSzombaton lesz az Eb csoportjainak sorsolása
ĀWerner S. állítólag azért alapított terrorsejtet, amely muszlimok ellen akart erőszakos támadásokat végrehajtani, hogy ezzel polgárháborút robbantson ki
ĀA NATO–Ukrajna Tanács első, külügyminiszteri szintű ülésére a frontvonalon kialakult patthelyzet közepette került sor
ĀA berlini belügy szerint az iszlamista szervezetek, illetve magányos iszlamista merénylők folyamatosan komoly veszélyt jelentenek
ĀA parlament szabályzata azt is előírja, hogy az épületbe csak a hely méltóságához illő ruházatban lehet belépni
ĀNetanjahu szeint Izrael után Németország a következő"célpont
ĀA német hatóságokat külföldről tájékoztatták a tervezett támadásról
ĀA listán három németországi és három svájci szervezet szerepel, mindkét országban nagyszámú kurd diaszpóra él
ĀPárhuzamosan az antiszemitizmus emelkedéséről is beszámoltak
ĀKőkemény választ kaptak az egyházi ultraliberalizáció hívei
ĀKét-három órán át kínozták magatehetetlen áldozatukat
ĀA színház közleménye szerint a bronz mellszobrot a Centre Charlemagne városi történeti múzeumnak adományozzák
ĀHeteken belül jóváhagyhatja a Bundestag azt a javaslatot, amely gyakorlatilag legalizálná a marihuánát Németországban
ĀA lassulás azonban valószínűleg csak átmeneti lesz
ĀSzerinte a jelenlegi német szövetségi kormány alapvetően csak csapong
ĀA németek a magyar szolgálatoktól tudták meg, milyen súlyos terrorveszéllyel jár az illegális bevándorlás
ĀA vádak szerint a baloldali belügyminiszter hallgatásáért cserébe lefizette alkalmazottját
ĀEzzel az állásponttal egyedül maradtak az unióban
ĀA program elméleti és gyakorlati feladatokat tartalmazott
ĀA radikális zöldszervezet botrányos akcióiról és rombolásáról vált híressé, egy ember pedig kómába esett miattuk
ĀA német Szövetségi Munkaügyi Ügynökség adatai szerint 467 000 munkaképes felnőtt csak a segélyekből él