Litvánia Leopárd–2-es harckocsikat venne Németországtól
ĀAz ország hadserege jelenleg nem rendelkezik harckocsikkal
ĀAz ország hadserege jelenleg nem rendelkezik harckocsikkal
ĀAz alkotmánybíróság indoklásában az áll, hogy a Haza párt továbbra is autoriter nemzetállam létrehozására törekszik a fennálló alkotmányos rend helyett
ĀEz mindössze a nyolcadik alkalom, hogy sikeresen megjósolták egy a légkörbe becsapódó aszteroida érkezését
ĀFérfi kézilabda-válogatottunk 35–28-ra kikapott hétfőn a házigazda Németországtól az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság kölni középdöntőjének harmadik fordulójában, ennek ellenére matematikai esélye még van az elődöntőbe jutásra
ĀEz nem a mi napunk volt, a 7 gólos vereséggel már csak matematikai esély maradt az elődöntőbe jutásra
ĀDárdai Márton tízéves korától a Hertha BSC-ben nevelkedett, játszott az U16-os, U17-es, U19-es és U21-es német válogatottban is, jelenleg testvéreivel, Pállal és Bencével együtt már a fővárosi klub felnőtt együttesét erősítik
ĀElőtte azonban népszavazást csinálnának a Brexit mintájára
ĀA vasúttársaságnál 2015-ben tartották az eddigi leghosszabb, ötnapos sztrájkot
ĀA Bundesliga honlapján futó virtuális játékban is bekerült a legjobb 11 közé
ĀNémetország beleegyezne az Ukrajnának szánt segélycsomag évenkénti felülvizsgálatába
ĀEgy felmérés rámutatott, hogy Franciaországnak elege van
ĀEgy állam semmissé tehet egy pártot, de nem tudja olyan könnyen megszüntetni az azt tápláló érzelmeket a szerző szerint
ĀA most szerte Európában kibontakozó parasztháború tényének bemutatása a jelek szerint a legszigorúbban „védett” embargós ügy
ĀHétfőn 20.30-tól a házigazda Németországgal, majd szerdán 18 órától az olimpiai címvédő Franciaországgal találkoznak a mieink, a csoportok első két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadikak pedig az ötödik helyért játszhatnak
ĀRendőrségi jelentések szerint még az északi-tengeri Sylt-szigeten is mintegy 600 ember vonult utcára
ĀNémetország nem Európa beteg embere, hanem egy fáradt ember, akinek egy „jó kávéra lenne szüksége” strukturális reformok formájában
ĀA német védelmi miniszter az ukrajnai háború kiterjedésére figyelmeztetett
ĀMivel Varsóra és Berlinre kell különösen figyelni mostanában, azt hihetnénk, nagy és jelentékeny változások történnek a két fővárosban. Látszólag így is van
Ā„A világ hosszú ideje információs és kereskedelmi háborút folytat Oroszország ellen”
ĀKijev polgármestere kemény üzenetet küldött Németországnak
ĀEgy ismeretlen személy az étkezőkocsiban könnygázt permetezhetett
ĀAz AfD elleni, esetleges jogi tilalomról az alkancellár elmondta: a pártok eltiltása nem politikai, hanem jogi kérdés
ĀTöbb ezren fütyülték ki egy kézilabda-mérkőzésen
ĀNemrég egyhetes gazdademonstrációs akció kezdődött Németországban
ĀNem lankad a tüntető német gazdák és támogatóik eltökéltsége: amíg Berlin nem változtat a politikáján, folytatják
ĀA foglalkoztatottak száma ellenben jelentősen nőtt a bevándorlás miatt
ĀHetedik napja tüntetnek a gazdák Németországban és nem adják fel, folytatják a tiltakozó akciókat, hétfőre minden eddiginél nagyobb demonstrációt hirdettek Berlinbe, amelyhez a fuvarozók is csatlakoznak
ĀStéphane Séjourné új francia külügyminiszter első berlini látogatásán tartott sajtótájékoztatón kiemelte, teljes az egyetértés a kérdést illetően