Országos tömegközlekedési sztrájkot hirdet a jövő hétre Németországban a Verdi szakszervezet
ĀA figyelmeztető sztrájk következményei valószínűleg régiónként nagyon eltérők lesznek
ĀA figyelmeztető sztrájk következményei valószínűleg régiónként nagyon eltérők lesznek
ĀA határozattervezet mellett 382 képviselő szavazott, 284 nem támogatta, ketten pedig tartózkodtak
ĀA Bild című lap értesülése szerint a támadó kést használt
ĀA gyanúsítottak a vádak szerint segítséget nyújtottak az unión kívülről érkezetteknek
ĀA korábbi rekordot az a farkas tartotta, amely 1092 kilométert tett meg Norvégia és Finnország között
ĀBrehme volt az, aki eldöntötte az 1990-es olaszországi világbajnokság döntőjét
ĀA minisztérium szóvivője különösen megdöbbentőnek nevezte, hogy az orosz hatóságok őrizetbe veszik azokat, akik virágot helyeznek el Navalnij emlékhelyén
ĀA német sajtó egy ideje már Kimmich lehetséges távozásáról cikkez
ĀAz orosz főügyészség nemzetközi terrorcselekmény miatt indított eljárást
ĀAz amerikai külügyminiszter a müncheni biztonságpolitikai konferencián hangsúlyozta egy palesztin állam létrehozásának szükségességét is
ĀHans-Georg Maassen, a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (alkotmánybíróság) volt elnöke körül szerveződött az egyesület
ĀA német belügyminisztérium szerint tavaly október vége óta csaknem 23 ezer illegális határátlépés regisztráltak
ĀA német kancellár a müncheni biztonságpolitikai konferencia szombati ülésén fogalmazott így
ĀNémetország a második Kijev fő szponzorainak listáján, míg a franciákat GDP-arányosan még Dánia és Észtország is megelőzi
ĀElképzelhető, hogy Németországban rövid időn belül annyi is elég lesz egy párt titkosszolgálati megfigyeléséhez, hogy annak tevékenységét az Alkotmányvédelmi Hivatal kockázatosnak találja
ĀA kancellár szavai szerint a csomag elsősorban légvédelmi és tüzérségi eszközökből áll
ĀA Zöldek elleni erőszakos fellépést nehezményezi
ĀBíróság elé áll a 16 éve eltűnt kislány feltételezett elrablója és gyilkosa
ĀCsak most tűnt fel, hogy sok „menekült” gyakorlatilag nem beszél ukránul
ĀUkrajna szeretne belépni a NATO-ba, de lehetséges csatlakozásának ütemtervét még nem kapta meg
ĀAz eredmény ellentétben áll az ukrán tagság erőteljesebb támogatásával az egész unióban
ĀMagas kockázatot látnak az energiaárak alakulásában, a szakképzett munkaerő hiányában, a gyenge belföldi keresletben és a magas bérköltségekben is
ĀJövőre a Rheinmetall elegendő terméket tud előállítani Európa ellátásához
ĀEgyelőre nem tudni, hogy a busz miként indulhatott el magától, az ügyben szakértő bevonásával vizsgálatot indítottak
ĀNancy Faeser szerint az ellenőrzések fontosak, és segítik a harcot az embercsempészet ellen
ĀNémetország keleti részén megszűnhet a balliberális pártok politikai befolyása