Moszkva kész együttműködni a NAÜ szakembereivel a zaporizzsjai atomerőmű kapcsán
ĀA NAÜ főigazgatója szerint biztonsági övezetet kellene létrehozni az erőmű körül
ĀA NAÜ főigazgatója szerint biztonsági övezetet kellene létrehozni az erőmű körül
ĀA tízhordónyi urán eltűnését a múlt csütörtökön jelentették be
ĀA környéken dúló harcok miatt az atomerőművet az elmúlt évben többször érte támadás
ĀFolytatta teheráni tárgyalásait Rafael Grossi
ĀIránban az urán dúsítottsága nem haladja meg a 60 százalékos tisztaságot
ĀAggódik a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség
ĀA NAÜ munkatársai 84 százalékos szintre dúsított uránt találtak Iránban
ĀAz orosz csapatok öt hétig megszállás alatt tartották a létesítményt
ĀGrossi a nap folyamán találkozott a Roszatom mellett a külügyminisztérium és a nemzeti gárda képviselőivel is
ĀÚj határozatot fogadott el csütörtöki zárt ülésén a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség igazgatótanácsa
ĀA 2015. évi atomalkuban Irán vállalta, hogy az ellene elrendelt nemzetközi szankciók fokozatos feloldása fejében korlátozza atomprogramját
ĀZelenszkij „energetikai terrorról” beszél – A NAÜ nem talált be nem jelentett nukleáris tevékenységre utaló jeleket
ĀPutyin Szentpéterváron fogadta Rafael Grossit, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatóját
ĀOrosz részről egyelőre nem fűztek kommentárt a közlésekhez
ĀKanaáni: szeretnénk eloszlatni a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos kételyeket
ĀBiztonságosan le tudták állítani a hatodik, egyben utolsó működő reaktort is
ĀÉszak-Korea és Irán esetében is komoly kérdések merülhetnek fel
ĀZelenszkij: Ukrajna a zöldenergia központjává válhat Európa számára
ĀA NAÜ vezetője szerint az erőműben „kényelmetlenül közelről” hallatszott a harci zaj + VIDEÓ - Visszakapcsolták az orosz támadások miatt leállt energiablokkot
ĀAz ukrán hadsereg a NAÜ szakértőinek érkezése ellenére folytatta az atomerőmű lövését
ĀKiújultak a harcok az erőmű környékén - A NAÜ-misszió a nukleáris baleseteket kívánná megelőzni
ĀAz orosz csapatok továbbra is Mariupol elfoglalására összpontosítanak - Ukrán hírszerzés: Az orosz csapatok nem humanitárius folyosón nyitottak tüzet a civil konvojra - Zelenszkij: Oroszország kész a párbeszédre
ĀEgyelőre áramfejlesztőkkel lehet biztosítani a hűtést + VIDEÓ