Amerikából vádolják a NATO-t, hogy megszállta Oroszországot
Ā„Moszkvának válaszolnia kellett”
Ā„Moszkvának válaszolnia kellett”
ĀEgy új NATO-parancsnokság veszi át az Ukrajnának szánt biztonsági segítségnyújtást és kiképzést
ĀA drónokat a belgiumi Oostende városában gyártják majd
ĀA rendezvényre a világ minden tájáról érkeznek előadók
ĀJövő héten már tárgyalnak is a tervről a szakminiszterek
ĀMár csütörtökön az 1600 alkalmazott mintegy felét elővigyázatosságból hazaküldték
ĀNem részletezték, hogy mely országokkal tárgyalnak
ĀAz afganisztáni tálib vezetést 2021-es hatalomra kerülésük óta nemzetközileg hivatalosan egyetlen ország sem ismerte el
ĀEz egy invázió Oroszország ellen
ĀTámogatja a nagy hatótávú amerikai rakéták németországi telepítését a német pénzügyminiszter
ĀBizonyítékot találtak arra, hogy a drónokat a szövetséges országok mérnökeivel együtt szerelhették össze őket
ĀAz ukrán hatóságok elsajátították a „hamis zászlós” műveleteket
ĀA Fehér Ház és a német kormány a júliusi NATO-csúcson jelentette be
ĀUkrajna fokozott támogatása a befagyasztott orosz vagyonból csak az egyik eleme az elképzeléseknek
ĀAz amerikai lap szerint nem véletlenül tartalékolja legfejlettebb hadierejét
ĀÚgy tűnik azonban, hogy Európa kedvenc időtöltése az, hogy inváziós csapatokat küldjön az eurázsiai óriásra
ĀA törvény egészét támadják meg, nem csupán annak egyes rendelkezéseit
ĀHangsúlyozta, hogy a probléma nem a rakéták telepítésével van
ĀAz előrelépés legjobb módjáról beszélt az amerikai elnök
ĀJavier Colomina korábban már a Kaukázusért és Közép-Ázsiáért is felelt
ĀAz öt legnagyobb európai NATO-tagállam messze elmarad
ĀA Magyar Külügyi Intézet vezetője szerint a színfalak mögött sokan megértik Orbán Viktor küldetésének fontosságát
Ā„Kiszámíthatatlan következményekkel járhat"
ĀJens Stoltenberg NATO-főtitkár személyes hangú üzenetében gratulált