Az EP elutasította a konzervativizmuskonferencia ellehetetlenítésének ügyéről javasolt vitát
ĀGál Kinga elmondta, hétfőn levélben fordultak az Európai Parlament elnökéhez
ĀGál Kinga elmondta, hétfőn levélben fordultak az Európai Parlament elnökéhez
ĀMondhatom, finom demokraták ezek. Szép kis madzagok, egytől egyig. És persze helyes kis házigazdák, hercig vendéglátók. Európa házigazdái
ĀHosszú menetelésre kell felkészülni a szuverenista erőknek, amelynek során létre kell hozni a saját információs hálózatot (médiát) és tudományos hátteret
ĀA kritikák és a politikai visszhangok ellenére a belga legfelsőbb bíróság megerősítette a konferencia megrendezésének jogát
ĀA demokrácia szégyenének nevezte a NatCon konferencián történteket Deák Dániel, a XXl. Század Intézet vezető elemzője
Ā„A brüsszeli incidens után már senki nem taníthatja Magyarországnak, »hogy hogyan kell viselkedni«”
ĀAz egyes tagországoknak kell önálló módon dönteniük arról, hogyan kívánják megoldani a migráció kérdését
ĀKépzeljük el azt a helyzetet, hogy Budapesten történik az, ami tegnap a belga fővárosban, hogy a Belváros-Lipótváros fideszes polgármestere megpróbálja megakadályozni egy konferencia megtartását
Ā„Örülünk, hogy még szabad beszélnünk Brüsszelben” - tette hozzá
ĀBrüsszel baloldali polgármestere az áramszolgáltatást is elvágta volna, hogy megakadályozza a konferencia megtartását
ĀAzt hiszem, nem bírták tovább a szólásszabadságot – jelentette ki Brüsszelben a miniszterelnök
ĀVégzésében a polgármester utasítást adott rendőrségi intézkedésre – Ezen a helyszínen nem engedték szóhoz jutni Orbán Viktort
ĀMár a harmadik helyszínről üldözte el a rendőrség a konferenciát, amelyen a magyar miniszterelnök is felszólalt volna – Orbán: Brüsszel szintet lépett
ĀBrüsszel többé nem a szabadság fővárosa! - A belga város polgármestere már az áramot is elvágná, csak hogy megakadályozza Orbán beszédét
ĀOrbán Viktor kedden az európai vezetőkkel tekinti át a kialakult háborús helyzetet