Hogyan előzze meg a bőrrákot, ha szeret napozni?
ĀA napfénynek számos pozitív hatása van, és ha kellő körültekintéssel élvezzük a napfürdőt, akkor a baj is elkerülhető
ĀA napfénynek számos pozitív hatása van, és ha kellő körültekintéssel élvezzük a napfürdőt, akkor a baj is elkerülhető
ĀJobbára közepesen vagy erősen felhős égbolt mellett az ország nagy részén több órára kisüt a nap – a legtöbb napsütés a keleti tájakon valószínű
ĀNyugat felől mindenütt felszakad a felhőzet, és az északkeleti részeken is megszűnik a gyenge eső, közben délnyugat felől fátyolfelhők érkeznek, amelyek szűrhetik a napsütést
ĀA déli tájak fölött délelőtt vastagabb felhők is megjelenhetnek
ĀNapos idő várható, inkább csak fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, de eleinte a Tiszántúlon lehetnek még felhősebb körzetek
ĀDélnyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet, és egyre inkább a szűrt napsütés válik jellemzővé a fátyolfelhők mellett
ĀA látási viszonyok mindenütt javulnak, közben megnövekszik, megvastagszik, majd estétől észak felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet
ĀA zúzmarás köd és rétegfelhőzet helyenként csak lassan oszlik fel, sőt egyes részeken akár egész nap is megmaradhat
ĀAz éjszaka képződött ködfoltok mindenhol feloszlanak, csapadék nem várható
ĀKora délelőttre a felhős tájakon is csökken a felhőzet, és a felhőátvonulások mellett a legtöbb helyen több órára kisüt a nap
ĀTöbbfelé kell számítani esőre, záporra, a déli tájakon kis eséllyel az ég is megdörrenhet
ĀÁltalában napos időre van kilátás, északon, északkeleten lehetnek felhősebb tájak, illetve délelőtt helyenként lassabban oszlanak fel az éjszaka képződött ködfoltok
ĀVáltozóan felhős idő várható általában többórás napsütéssel, 10 fok körüli hőmérséklettel
ĀA nyugatias szelet az északkeleti tájakon és a főváros térségében erős, a magasabb helyeken viharos lökések kísérhetik
ĀA borult tájakon szitálás, ónos szitálás előfordulhat, gyenge, mérsékelt marad a légmozgás
ĀNyugat felől csökken a felhőzet, az ország nagy részén több órára kisüt a nap, azonban az északkeleti völgyekben néhol tartósabban hűvös maradhat az idő
ĀÁltalában fátyolfelhős időre számíthatunk, a nyugati és északi területekre olykor akár vastagabb felhőtömbök is sodródhatnak
ĀA réteges felhőzet az északkeleti harmadban és Sopron térségében maradhat meg legtovább
ĀA János-hegyen dőlt meg a napi legmagasabb minimum-hőmérséklet fővárosi rekordja
ĀCsapadék nem lesz, de fejfájás annál inkább
ĀHajnalban köd, illetve helyenként rétegfelhőzet is képződhet – nagyobb eséllyel az Észak-Dunántúlon
ĀA hőmérséklet a tartósabban csapadékos tájakon jelentősen visszaeshet
ĀJobbára napos időre számíthatunk, de képződnek fátyol- és a gomolyfelhők, és délutántól nyugat felől már vastagabb felhősávok is besodródhatnak
ĀKora hajnaltól észak felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és az ország északi felén már elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat, egy-egy intenzívebb cellára is van esély