Napsütés, szél és hózápor is lehet
ĀAz ország nagyobb részén tovább csökken a felhőzet, és naposra fordul az idő
ĀAz ország nagyobb részén tovább csökken a felhőzet, és naposra fordul az idő
ĀA hőmérséklet csúcsértéke 1–6 Celsius-fok között alakul, a fagyzugokban és a hóval fedett tájakon pedig akár mínusz 10 fok is lehet hajnalban
ĀNyugat felől egyre többfelé csökken a felhőzet, a legtöbb napsütés a Nyugat-Dunántúlon valószínű
ĀHajnalban még több helyen lehetnek ködfoltok, majd ezek megszűnnek
ĀAz Északi-középhegységben marad a borús, csapadékos időjárás
ĀA jövő hét elején még sok napsütés várható, majd szerdától jellemzően borult, párás, ködös időre kell készülni, számottevő csapadék nem valószínű
ĀA Dunántúlon és északkeleten felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, míg másutt napos idő várható a kevés felhő mellett
ĀTöbbnyire derült vagy gyengén felhős, napos, csapadékmentes idő lesz szombaton
ĀA változóan felhős ég mellett az ország legnagyobb részén legalább néhány órára kisüt a nap, a látási viszonyok is fokozatosan javulnak
ĀA borult tájakon 1 és 4, a naposabb országrészekben 5 és 10 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet
ĀMiután nyugaton csökken a felhőzet, így az ország legnagyobb részén napsütés várható
ĀA legmagasabb hőmérséklet széles skálán mozog: északkeleten alig lesz fagypont felett, délnyugaton viszont akár 12 fok is lehet
ĀÉszakon, északkeleten napos, valamint ködös tájak egyaránt lehetnek, a köd helyenként tartósan megmaradhat
ĀA rétegfelhőzet szakadozik, a látási viszonyok egyre több helyen javulnak
ĀA Dunától keletre gyorsan javulnak a látási viszonyok, és túlnyomóan derült, napos idő várható
ĀA hajnali párásság és a ködfoltok feloszlása után túlnyomóan derült idő várható
ĀTúlnyomóan derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, késő délelőttől északkeleten lehet átmenetileg vastagabb a felhőzet
ĀAz éjszaka képződött köd, illetve rétegfelhőzet délelőtt fokozatosan szakadozik, feloszlik
ĀA látási viszonyok javulnak, az éjszaka képződött alacsonyszintű rétegfelhőzet zsugorodik
ĀA köd a napkelte után fokozatosan megszűnik
ĀA pára és a ködfoltok feloszlása után szinte mindenütt napos idő várható
ĀAz ország nagyobb részén derült, napos időre számíthatunk
ĀA réteges felhőzet a délnyugati harmadban csak lassan szakadozik, gomolyosodik, máshol viszont a nap első felében sok napsütésre számíthatunk