Új elnök-vezérigazgató a posta élén
ĀA Magyar Posta Zrt. igazgatósága Balczó Barnabást választotta a vállalat új elnök-vezérigazgatójának Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára
ĀA Magyar Posta Zrt. igazgatósága Balczó Barnabást választotta a vállalat új elnök-vezérigazgatójának Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára
ĀAz intézkedés költségei a bankokat terhelik, számukra ez kigazdálkodható, hiszen az emelkedő kamatok emelkedő extraprofitot is jelentenek
ĀFelveszik a harcot az Európát és hazánkat is sújtó szankciós infláció ellen
ĀVagyongazdálkodást érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek
ĀAz elhibázott szankciók miatt a kormány további intézkedéseket hozott a családok megsegítése érdekében
ĀAz elmúlt nyolc évben az összes pénzügyi forrás 40 százaléka a fővárosba irányult
ĀA kormány a következő évben azon dolgozik, hogy az ország elkerülje a recessziót
ĀA gazdaságfejlesztési miniszter elmondta, a kormány idén és jövőre 100-100 milliárd forintot különített el erre a célra
ĀKomplett iparágak szűnhetnek meg a gazdaságfejlesztési miniszter szerint
ĀSchamschula György közös megegyezéssel távozik posztjáról
ĀMég tart a csörte a légitársaság és a magyar állam között
ĀAz energiakrízis háborús gazdaságba taszítja Európát Nagy Márton szerint
ĀAz intézkedések betöltötték a szerepüket, az energiaválság viszont még tart
ĀTöbb nagybefektető magyarországi beruházásának támogatásáról határoztak
ĀFélrevezető a bankszövetség kommunikációja az agrárhitel-moratóriummal kapcsolatban a miniszter szerint
ĀNagy Márton: A kormány fékezi az inflációt
ĀA távhőszolgáltató megerősítette a hírt, döntésüket a gázárak növekedésével indokolják
ĀA kormány célja, hogy elkerülje a hitel nélküli gazdasági növekedés kialakulását
ĀNagy Márton: Méltánytalan és kisstílű az a gyakorlat, amelyet Európa legprofitéhesebb légitársasága megenged magának
ĀNagy Márton: Háborús infláció van, meg kell védeni a családokat + VIDEÓ
ĀBárcsak akkor is ilyen gyorsan születnének meg a légitársaság válaszai, amikor a magyar állampolgárok fordulnak hozzá ügyfélpanasszal - írta a cég vezetőjének nyilatkozatára reagálva a gazdaságfejlesztési miniszter
ĀMinden azon múlik mikor ér véget a háború, a béke rendkívül nagy stabilizáló hatással járhat a világra - mutatott rá Nagy Márton
ĀNagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta a légitársaság ellen - Eljárást indított a Ryanairrel szemben ellen a fővárosi kormányhivatal
ĀAz igénylési határidőt december 31-ig meghosszabbítja a kormány
ĀA magyar családok a rezsicsökkentés kedvezményezettjei
ĀA háború és az elhibázott brüsszeli szankciós politika árát nem az embereknek kell megfizetniük - A kormány a soproni kihelyezett ülésen döntött az extraprofitadó kivetéséről
ĀNagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vezeti a testületet
ĀAzért döntött a kormány a rezsivédelmi és a honvédelmi alap felállítása mellett, hogy a gazdaságpolitikai célok ne kerüljenek veszélybe, és meg tudják védeni az országot
ĀÚgy készíti fel a magyar gazdaságot a kormány a háború és az elhibázott brüsszeli politika okozta válság következményei-re, hogy közben megvédi a családtámogatásokat, a nyugdíjakat és a rezsicsökkentést is