Nacsa Lőrinc: A magyarországi vallásturizmus az európai élvonalba tartozik
ĀA kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: érdemes erre büszkének lenni
ĀA kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: érdemes erre büszkének lenni
ĀA kormány folyamatosan újítja fel a vallásturisztikai helyszíneket az anyaországban
ĀA miniszteri biztos kiemelte: az elődöktől kapott örökséget „élni és megélni” kell
ĀKiemelte, hogy a kormány 2010 óta minden évben növeli az oktatásra szánt költségvetési forrásokat
ĀA párizsi megnyitó „nem a sport ünnepéről szólt elsősorban, hanem a genderlobbi erejéről és terjeszkedéséről”
ĀNacsa Lőrinc: A német politikus már a kezdetektől fogva támogatta a migrációt és a kötelező kvótát
ĀA templomok felújításával a keresztény Magyarország hagyományait erősítjük
ĀNacsa Lőrinc: Liberális megmondóemberek kötnek bele utólag is a sikeres kampányba
ĀLátható, hogy ez minden idők legnagyobb, legmagasabb részvétele
ĀA politikus hangsúlyozta, óriási tétje van a vasárnapi választásoknak
ĀNacsa Lőrinc: Gyurcsány Ferencék be akarták engedni a bevándorlókat
ĀA június 9-i választások tétje az, hogy a pécsiekkel közösen le tudják-e zárni a Gyurcsány-korszakot – jelentette ki
ĀA politikus szerint „Magyar Péterből újra előbújt a valódi énje”
ĀNacsa Lőrinc úgy véli, a szocialista polgármesterjelölt eltörölné az egyházi szerveztek támogatását
ĀA most tárgyalt törvényjavaslat célja, hogy a teljes jogrendszeren átvezesse az ehhez szükséges módosításokat
ĀA Ficsak bízik abban, hogy e törvénymódosítás hatására a jövő generációja egészségesebben élhet
ĀKét kereszténydemokrata politikus, Nacsa Lőrinc és Hollik István jegyzi az indítványt
ĀNacsa Lőrinc elmondta, fontos a teremtett világ védelme
ĀNacsa Lőrinc Kolozsváron mondott ünnepi beszédet
ĀNacsa Lőrinc szerint egyértelmű üzenetet küldtünk Brüsszelnek
ĀA magyar emberek elsöprő többsége elutasította az LMBTQ-lobbit a nemzeti konzultációban, és a gyermekeink védelme mellett tette le a voksát – mondta a KDNP frakcióvezető-helyettese hétfőn
ĀNacsa Lőrinc: Akár tudjuk is támogatni a módosítást
Ā„Mi magyarok most elmondhatjuk a véleményünket arról, hogy rendben van-e az, ha külföldről támogatnak politikai szervezeteket”
ĀEhhez nem elsősorban a szent helyeinket, hanem a lelkeket kellene felkészíteni
ĀKiskorúak nem vehetnek ilyen terméket, ha elfogadják a javaslatot
ĀA frakcióvezető-helyettes kitért a jövő évi uniós parlamenti választások fontosságára is
ĀA progresszív liberalizmus relativizálni próbál minden értéket
ĀBrüsszel régóta ellenzi a magyar rezsicsökkentést
ĀKiemelte: Brüsszel a dollárbaloldal segítségével olyan álcivil szervezeteket pénzel, amelyek a nemzeti kormányok megdöntésében érdekeltek