Kiderültek a Michael Jacksonról szóló Leaving Neverland folytatásának részletei
ĀA „Leaving Neverland – 2: Surviving Michael Jackson” című film márciusban kerül a mozikba
ĀA „Leaving Neverland – 2: Surviving Michael Jackson” című film márciusban kerül a mozikba
ĀRetrospektív vetítéssorozatot is tartanak a francia rendező munkásságából
ĀJókai születésének évfordulója alkalmából több, az író műveinek filmes változatát tekinthetjük meg
ĀA kormánybiztos a Nemzeti Filmintézet új stúdiókomplexumának ünnepélyes megnyitóján szólalt fel
ĀFesztivállal várják a látogatókat
ĀAz egyesület elnöksége nyolc szakembernek ítélte oda a díjat
ĀA regényadaptáció a gyermeklétet és annak problémáit boncolgatja
ĀArról nincs hír, hogy az orosz elnök elégedett-e a castinggal
ĀAz Oscar-gálát március 2-án, vasárnap rendezik meg Los Angelesben, az est házigazdája Conan O’Brien lesz
Ā1965-ben rendezték meg az első Filmszemlét, azóta soha nem neveztek a fesztiválra ennyien
ĀKét magyar film is szerepel a listán
ĀAz új Amerikai psycho nem a 2000-ben bemutatott film remake-je lesz
ĀA nagy presztízsű díjakat december 5-én immár 40. alkalommal adják át Los Angelesben
ĀA mozik alkalmazottai elárulták, mire kell figyelni, ha a néző nem szeretne gyomorrontást kapni
ĀA magyar filmes seregszemle célja, hogy teljes horizontot mutasson be a magyar filmtermésből
ĀIdén az életrajzi filmek vannak többségben
ĀTill Attila új rendezése, az És mi van Tomival? című alkotás is látható lesz
ĀA Birodalom visszavág: űrnosztalgia sikerfilm látható a mozikban
ĀA háromnapos fesztiválon az alkotásokat magyar nyelven, angol felirattal láthatja a közönség
ĀA filmet 2023 nyarán a ráckeresztúri Brauch-kastélyban forgatták
ĀNégy nap alatt több mint tízezer látogatója volt a filmfesztiválnak és kísérőprogramjainak
ĀEmmanuel Macron: Melankolikus, népszerű, titokzatos, több volt, mint egy sztár: francia emlékmű
Ā„Békésen hunyt el Douchyban található otthonában három gyermeke és családja körében” – áll gyermekei közleményében
ĀHollywoodból hiányzik az őszinteség