Szijjártó Péter Facebook posztban reagált az Európai Parlament kijelentésére
ĀMenczer Tamás is megszólalt az ügyben
ĀMenczer Tamás is megszólalt az ügyben
ĀA dokumentumokat a nap folyamán Teheránban írta alá Viktar Hrenyin fehérorosz védelmi miniszter iráni hivatali partnerével
ĀA belarusz elnök szerint világos, hogy az ukrajnai háborút az egész NATO ellen vívja Oroszország
ĀAljakszandr Lukasenka a Kremlben tett látogatásán egy közös gazdasági tanács létrehozását kérte Vlagyimir Putyintól
ĀAljakszandr Lukasenkát az ostromlott területekről elszállított gyermek és az ország politikai berendezkedése miatt bírálják
ĀMost emberéleteket kell menteni, azt pedig csak békével lehet
ĀUkrajna egyelőre nem reagált az ügyben
ĀFehéroroszországban törzsvezetési gyakorlat kezdődött közösen az orosz erőkkel
ĀA fehérorosz elnök a Moszkva, Kreml, Putyin című műsorban nyilatkozott
ĀSchuebel: A kormány folyamatosan erőszakot alkalmazott ártatlan emberek ellen
ĀA fehérorosz ellenzék és külföldi támogatói számára egyre kínosabbá válik a Prataszevics-ügy, közben a litván határon már könnygázt vetettek be
ĀCharles Michel: A Ryanair légitársaság járatának előző napi földre kényszerítése elfogadhatatlan
ĀHanggránátokat is bevetettek, miután ismét tízezrek vonultak az utcára Lukasenka távozását követelve
ĀVasárnap jár le a Lukasenkának tett ultimátum határideje
ĀTöbb mint hétszáz embert vettek őrizetbe a vasárnapi tüntetéseken
ĀIsmét tüntetőket hurcoltak el Minszkben
ĀA demonstrálók új, tiszta és szabad választások kiírását és a politikai foglyok szabadon bocsátását követelték
ĀNemzetközi nyomás Minszken
ĀAz ellenzék polgári engedetlenségre szólított fel – A német kormány nem ismeri el Lukasenkát Fehéroroszország elnökének
ĀEz már a hatodik egymást követő hétvége, hogy nagyszabású tüntetések zajlanak a fehérorosz fővárosban
ĀLukasenka úgy fogalmazott, hogy kénytelen kivonni az utcákról a katonákat, fegyvert adni a fél hadsereg kezébe
ĀEgyetértésben Moszkva és Minszk
ĀAz államfő Valentyin Szukalóval, a legfelsőbb bíróság elnökével tartott megbeszélése után tette ezt a nyilatkozatot
ĀKisebb összecsapások is voltak az államfő újraválasztása ellen tüntetők és civil ruhás rendvédelmisek között
ĀA fehérorosz jogvédő szervezetek pénteken közös nyilatkozatban követelték a politikai foglyok és a békés tüntetéseken őrizetbe vett emberek szabadon engedését
ĀIdeiglenes segítség a rendfenntartásban
ĀElutasított párbeszéd, Cihanouszkaja Litvániában