Latorcai Csaba: A magyar kormány a családok gyarapodása érdekében dolgozik
ĀAz államtitkár a Mezőtúri Harmatcsepp Óvoda fejlesztését célzó beruházás zárórendezvényén mondott beszédet
ĀAz államtitkár a Mezőtúri Harmatcsepp Óvoda fejlesztését célzó beruházás zárórendezvényén mondott beszédet
ĀA magyar kormány 2,6 milliárd forintot fordított a három óvoda megépítésére, amelyet a helyi horvát vezetők is támogattak
ĀA Miniszterelnökséget vezető miniszter az Aktív Magyarország konferencia nyitónapján szólalt fel
ĀAz államtitkár ismertetése szerint az új intézmények, illetve a felújítások kétszáznál több csoportszobát érintettek és 3200 új férőhelyet hoztak létre
ĀA miniszter a csaknem négymilliárd forintból megépült Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont átadásán szólalt fel
ĀA külföldről hazatérést támogató közigazgatási szolgáltatáscsomag részeként elindult a Hazaváró portál
ĀEzzel a lépéssel sikerült biztosítani több ezer munkahely megmaradását
ĀAz államtitkár a Közösség és egyén – A szovjet fogságba hurcoltak kontextusában című könyv bemutatóján szólalt fel
ĀAz államtitkár figyelmeztetett: a kommunisták „politikai és családi örökösei ma is itt vannak és fenyegetőznek”
ĀFontos kérdés az államtitkár szerint hogy hogyan tölthetik el a szabad idejüket az itt élők
ĀA Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és a baloldal rágalomhadjáratot folytat a kormány ellen, amibe már Brüsszelt is bevonnák
ĀSzilágyi Péter a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított Csillagszem Napköziotthon átadásán vett részt
ĀAz utasításból kiderül, hogy környezetvédelmi hatósági szerződés akkumulátorgyárak esetén egyáltalán nem köthető
ĀA Veolia a magyar energia-, víz- és hulladékgazdálkodási piac egyik vezető szereplője
ĀA politikus rámutatott arra, hogy a 2020-as évek a digitális korszakot hozták el, amelyben tovább fejlesztik az informatikai rendszereket
ĀVideóüzenetében az államtitkár arra biztatott mindenkit, hogy éljen az e-bejelentő szolgáltatással
ĀA Pedagógusok Szakszervezete úgy ítéli el a Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentését, hogy – mint a nyilatkozatból kiderül – maga is egyetért vele
ĀA kormány komoly forrásbevonást tervez e téren a közeljövőben
ĀA téli időszakban több, kisebb forgalmú kormányablakban csökkentett nyitvatartással volt lehetőség az ügyintézésre
ĀMárcius 6-án csak a délig rögzített kérelmek esetében van lehetőség a kiállított útlevelek átvételére
ĀMa már nem igaz, hogy a jó bornak nem kell cégér
ĀEz alkalommal 32 civil szervezet és húsz természetes személy kapott jelölést
ĀAz online intézhető ügyek száma egyre bővül
ĀAz ünnepségen a harkovi akrobataiskola diákjai műsorukkal köszönték meg a katolikus egyháznak a támogatást
ĀA közművek átírására és személyes adatok változásának bejelentésére szolgáló, ingyenes online rendszer idén januárban indult
ĀDecember 22. és január 6. között igazgatási szünet lesz
ĀAzt javasolják az ügyfeleknek, hogy a földhivatalokhoz a kérelmeket legkésőbb december 20-ig nyújtsák be
ĀKarácsony Gergely főpolgármester teljesen leállította a fogaskerekű közlekedését, és semmilyen megoldást nem kínál
ĀA kormány mindent megtesz a biztonságos üzemanyag-ellátás érdekében
ĀA kormány több mint tíz éve kezdett bürokráciacsökkentési programot