Rétvári Bence: Az EU saját alapértékeivel megy szembe
ĀA migránsok eddig 400 millió forintot meghaladó kárt okoztak a kerítésen
ĀA migránsok eddig 400 millió forintot meghaladó kárt okoztak a kerítésen
ĀEgy 16 éves tinédzser meghalt, nyolc ember megsérült, közülük ketten súlyosan
ĀAkár 250 km/óra sebességgel is képesek haladni
ĀA veszélyes átkeléseknek rendszeresen vannak halálos áldozatai
ĀA francia szenátus több ponton is módosított Macron elnök törvénytervezetén
ĀAz illegális bevándorlók elloptak egy birkát, amelyet az egyik udvarban feldolgoztak
ĀMinden muszlim a saría alapú jogrend bevezetését szeretné az egész világon, aki mást mond, az hazudik – kendőzetlen őszinteség egy fiatal muszlimtól
ĀAz országban az összes megoldott nemi erőszak 47 százalékáért külföldi állampolgárokat ítéltek el
ĀTörténetek reményekről, félelmekről, a délalföldi sztalkerekről és arról, mennyien szeretnék a rossz után végre a jót is megszokni
ĀFeloldották a minősítést, a dokumentum elérhető a nemzetbiztonsági bizottság oldalán
ĀEgyre több bizonyíték van arra, hogy kiképzett, katonai ismeretekkel rendelkező kommandósok vegyülnek el az illegális migránsok között
ĀElrettentésül kell hogy szolgáljanak
ĀÚjabb elképesztő jelenetek egy német metróállomáson
ĀA parti őrség tájékoztatása szerint a tiltakozók megakadályozták egy hajó kikötését és egy másik indulását.
ĀAz ügyészség szerint az elítélt fiú nőkről alkotott képe teljesen megegyezik az iszlamista tálibokéval
ĀBár javult a helyzet, ettől nem nyugodtak meg a helyiek
ĀOly mértékben erodálódtak a hagyományos kereszténydemokrata értékek, hogy ez által a CDU elvesztette az igazán jobboldali szavazóit
ĀFolyamatosan nő a migrációs nyomás Olaszország déli partjainál
ĀElmondása szerint a jelenlegi új szlovák kormánykoalíció hasonlóan gondolkodik
ĀFrankfurtban is tomboltak a terroristákat éltető migránsok
ĀNémetországból Franciaországon keresztül szállítottak migránsokat a szigetországba
ĀFelgyorsítanák a legális migráció lehetőségeit
ĀPolitikai stratégiát épített a baloldal a migránsokra
ĀA mostani félelem oka, hogy a gázai konfliktus nem marad meg a lokális keretek között, hanem globalizálódik
ĀHalomban álló, megrongált szolgálati autók láthatók a felvételeken
ĀAz izraeli zászlót visszaszerezték a tüntetőktől
ĀKét ember meghalt és többen megsérültek, amikor felborult egy migránsokat szállító, francia rendszámú személyautó az 5409-es számú úton
ĀAz iskolások 77 százaléka nem beszél otthon németül
ĀExtra szolgáltatásokat is nyújtanak igény esetén
ĀA biztonságpolitikai szakértő szerint „benne van a pakliban”, hogy a migránsok rászabadítják a poklot Európára