A britek elektronikus jelkövetőt adnak a migránsoknak
ĀA BBC szerint a program azokra vonatkozik majd, akik veszélyes vagy nemkívánatos útvonalakon keresztül lépnek be az országba, például teherautók rakterében megbújva vagy Franciaországból érkező, rozoga csónakokon utazva
Bakondi: Folyamatos nyomás alatt van a déli határ
Ā„Nincs olyan körülmény, ami arra mutatna, hogy ez a nyomás véget fog érni”
A német sajtó újra elhallgatott egy migránszavargást
ĀA Tichys Einblick (TE) német független hírportál szerint a német újságírás teljes kapitulációjáról tanúskodik az, hogy az olaszországi Peschierában történt múlt heti migránszavargásokról a német sajtó csak egy héttel később számolt be
Rétvári: Idén ismét megduplázódhat az illegális migráció
ĀAz illegális migráció veszélye egyáltalán nem múlt el, sőt, az év második felében az energiaválság és az élelmiszerárak emelkedése miatt még ennél a növekedési ütemnél is nagyobb gyorsulás várható
Idén már több mint kétszázszor támadtak a migránsok a magyar határnál
ĀHuszonnyolc rendőrnek okoztak sérülést
Még nem érte el a nagykorúságot, de már migránsokat csempészett
ĀHétfő éjfélig 94 307 határsértőt fogtak el
A százezret közelíti az idén elfogott határsértők száma
ĀMagyarországra főként fiatal férfiak próbálnak bejutni illegálisan
Folyamatosan érkeznek a migránsok a Balkánon, a szlovénok mégis elbontanák a határkerítést
ĀMigránsbűnözés Európában
Nincs szünet a déli határon, egyre érkeznek az illegális migránsok
ĀIsmét százas a nagyságrend
Az EU-tagországok megállapodtak a schengeni térségen belüli határellenőrzés új szabályairól
ĀA külső határokon lévő határátkelőhelyek számának, nyitvatartási idejének korlátozásával, a határőrizet fokozásával küzdenének a migráció ellen
Támadják és fenyegetik a határt védő rendőröket és katonákat a migránsok
ĀLőfegyverekkel felfegyverkezett illegális bevándorlókról tett közzé hőkamerás felvételeket a magyar kormány + VIDEÓ
Több mint százötven határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében az éjszaka
ĀA magyar rendőrök cseh kollégáikkal, valamint a katonákkal és polgárőrökkel együttműködve egy embercsempészt is elfogtak
Iszlamista merényletet terveztek Olaszországban
ĀMenekültként „beilleszkedett” pakisztáni fiatalember vezette a csoportot, amit lekapcsoltak a hatóságok
Több mint ötszáz migráns érkezett Lampedusa szigetére az utóbbi 24 órában
ĀA belügyi tárcánál, úgy tűnik, senki sem érdekelt a határok ellenőrzésében és az illegális bevándorlás megakadályozásában - fogalmazott Matteo Salvini
Több mint ezerötszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
ĀPénteken 477, szombaton 539, vasárnap 553 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át a határzáron
Az olasz miniszter a migránsokat ukrán menekülők példájára kezelné
ĀÚj „szolidaritási paktum”
Bakondi György: Búzahiány gerjeszti a migrációt
ĀIdén már hetvenkilencezer határsértőt fogtak el a déli határon
Biden elnöksége alatt eddig több mint egymillió migráns érkezett az Egyesült Államokba
ĀHa így haladnak, az ország lakosságának 15 százalékát külföldi születésűek tehetik ki jövő szeptemberre
