Megnőtt az Olaszországba érkező migránsok száma a baloldali kormány felállása óta
ĀAz új kabinet megalakulása előtti egy évben csak párszáz embert jutott be az országba, de az azóta eltelt hónapokban 24 950 új illegális bevándorlót regisztráltak
ĀAz új kabinet megalakulása előtti egy évben csak párszáz embert jutott be az országba, de az azóta eltelt hónapokban 24 950 új illegális bevándorlót regisztráltak
ĀVarga Mihály: A magyar gazdaság már megtette a lépéseket a várható lassulás ellen
ĀA „Soros-erők uralta Európában” jól teszi Orbán Viktor, hogy védelmezi országát - mondta a jobboldali politikus Rómában, ahol kétszázezren demonstráltak a jelenlegi olasz kormány ellen - Budapesten több ezren tüntettek Salvini mellett
ĀAz egységek feladata az illegális határátlépés és a határokon átívelő bűnözés elleni intenzívebb fellépés
ĀAz utóbbi egy napban legalább 474 menedékkérő érkezett a görög égei-tengeri szigetekre
ĀA horvát-bosnyák határ közeli, boszniai Bihac körzetében körülbelül hatezer menedékkérő várakoziK
ĀBenkő Tibor: Feladatunk, hogy az elődeink által megteremtett értékeinket, szokásainkat, hagyományainkat és kultúránkat megőrizzük
ĀA rendőrök járőrszolgálatot látnak el a két országban a jogellenes határátlépések megelőzése érdekében, és közreműködnek az embercsempészek és az illegális migránsok előállításában
Ā„Mindkét fél továbbra is elkötelezett a 2016-ban létrejött migrációs megállapodás végrehajtása mellett”
ĀA városok népessége jelentősen megnőtt a menekültek miatt, az is előfordult, hogy az egyik településen elfogyott a víz - mondta a török mezőgazdasági miniszter a budapesti esemény második napján
ĀA jobboldali Olasz Testvérekszerint az Öt Csillag mozgalom és a baloldali Demokrata Párt kormánya Olaszországot Európa migránsközpontjává tette
Ā„Arról is beszélni kell, hogy a migrációs válság kezelése csak Európai Uniós feladat-e”
ĀOlaszországon belül feszültséget okoz a bevándorlók szétosztása
ĀLegtöbben Szíriából, Afganisztánból, Törökországból és Venezuelából szeretnének menekültstátuszhoz jutni az EU valamelyik tagországában
ĀAz olasz migrációs politika és az új „kvótajavaslat” áttekintése
ĀHorvát belügyminiszter: Az EU tagállamainak meg kell védeniük határaikat
Ā„A miniszter közölte, a valódi probléma az, hogy Európa meg tudja-e védeni határait”
ĀA távozó brüsszeli bizottság az utolsó heteit a kötelező betelepítési kvóta kikényszerítésére kívánja fordítani - mondta a szóvivő
ĀBécsben a tanulók több mint fele (52 százalék) úgy kezdte meg az iskolát, hogy nem németül beszélt elsősorban
ĀA bevándorlót a biztonságiak paprikasprével fújták arcon
ĀHorst Seehofer: A világhálón megjelenő tartalmakkal kapcsolatban is aktívabb magatartás szükséges
ĀDömötör: A csetlő-botló baloldal nem képes és nem alkalmas arra, hogy ellenálljon a bevándorlást fokozó terveknek
ĀHa a menekültügyi válságot nem együttesen, szolidaritással kezeljük, akkor a 2015-öshöz fogható állapotokat élhetjük meg újra, s akkor a menedékkérők Európa-szerte mindenütt ott lesznek - mondta a német belügyminiszter
ĀGyorsulna a kitoloncolás és emelkedne a biztonságosnak minősített országok száma
ĀGiorgia Meloni kijelentette, a baloldal tudja, hogy az olasz nép ellenzi a migránsok állampolgársághoz jutásának könnyítését
ĀA V4-országok elnökei egyetértettek abban, hogy az Európai Unió kohéziós és mezőgazdasági alapjai a következő költségvetési időszakban is megmaradjanak az eddigi szinten
ĀBármelyik ország szabadon, külön konzultáció nélkül távozhat az együttműködésből
Ā„Ha rajtuk múlna, akkor nem Magyarországon, hanem Brüsszelben dönthetnének arról, hogy Budapestre, vagy más magyar városba, településre hány bevándorlót telepítenek be”
ĀKözben több mint kétszáz bevándorló érkezett a leszboszi táborból a görög szárazföldre