Menczer Tamás: Az amerikai „támadás” oka Magyarország békepártisága
ĀA Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint „a támadásnak nyilvánvalóan az az oka, hogy a béke pártján állunk, és nem hagyjuk, hogy belepréseljenek bennünket ebben a háborúba”
ĀA Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint „a támadásnak nyilvánvalóan az az oka, hogy a béke pártján állunk, és nem hagyjuk, hogy belepréseljenek bennünket ebben a háborúba”
ĀSzükség van a magyar emberek támogatására
ĀA Fidesz–KDNP adta le elsőként az EP-választáshoz szükséges 20 ezer aláírást
ĀÚj kültéri kampányt indít a Fidesz a június 9-i választásokra készülve
ĀMegvan az EP-választáshoz szükséges húszezer aláírás
ĀA politikus a súlyosodó nyomás jeleként értékelte a héten Brüsszelben tartott konzervatív konferencia bezárását
ĀMár a harmadik helyszínről üldözte el a rendőrség a konferenciát, amelyen a magyar miniszterelnök is felszólalt volna – Orbán: Brüsszel szintet lépett
ĀA Fidesz országos választmánya hétfőn elfogadta a megyei, a fővárosi és az EP-listát is
ĀAz egész világon látszik egy háborús készülődés
ĀEgymás után négy választást nyertünk kétharmaddal, amely páratlan Európában és világszinten is – mondta
ĀA politikus kiemelte: A helyzet ma sokkal súlyosabb, mint korábban bármikor, „az ugyanis, amit ma a világban látunk, az háborús készülődés”
ĀMenczer Tamás szerint a közös eredményeket a baloldal régi és új szereplőivel szemben is meg fogják védeni
ĀA volt államtitkár Hollik Istvántól veszi át a stafétát
ĀAz amerikai nagykövetet bírálta a külügyi államtitkár
ĀA momentumos Gelencsér Ferenc a diktatúra ellen tüntet Berlinben, de a magyar nagykövetségtől kért szállást
ĀCseh Katalin szerint a Magyarországnak járó uniós forrásokat el kell venni, a pénz utalását meg kell állítani, és el kell venni Magyarország uniós szavazati jogát is
ĀAz államtitkár kiemelte, a baloldal fegyvereket szállítana a háborús konfliktusba, pedig aki fegyvereket küld, fél lábbal már a háborúban van
ĀA hétfői találkozón a magyar delegáció 11 pontban összegezte a kisebbségekkel kapcsolatos elvárásait
ĀA magyar nagykövetség kapcsolatban van az egyetemmel és a rendőrséggel
ĀA teljes beruházás kivitelezése nettó 4,4 milliárd forint kormányzati forrásból valósul meg
ĀA Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára részletesen kifejtette a magyar álláspontot, és rámutatott arra, miért veszélyes Brüsszel és a nemzetközi baloldal terve
ĀAz ukrán parlament pénteki döntését alaposan értékelni kell
ĀKiemelte, a háborút nem kellene behozni az Európai Unióba
ĀAz államtitkár ezt egy nagy közös sikernek nevezte
ĀAz államtitkár a Masterplastnak az észak-olaszországi Calernóban 3 millió euróból megépült üzeme átadóján szólalt fel
ĀAz államtitkár kiemelte, hosszú távú stratégiai cél az is, hogy aki gyermeket vállal, az jobban járjon
ĀSzerinte ma Magyarország Európa legbiztonságosabb országa