Ima az egyházért, hazáért, Mindszenty bíboros közbenjárásáért
ĀTisztelői az interneten emlékezhetnek a negyvenöt éve elhunyt, szentéletű hercegprímásra
ĀTisztelői az interneten emlékezhetnek a negyvenöt éve elhunyt, szentéletű hercegprímásra
ĀAz igazságügyi miniszter kavicsot, virágot és mécsest helyezett el a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján
ĀTöbb, a vészkorszakkal és a zsidóság történetével foglalkozó oktatóanyag, dokumentum- és játékfilm válik elérhetővé az interneten
ĀA megbocsáthatatlan, igazságtalan és bűnös tettek sorában élen állnak a kitelepítések - fogalmazott Varga Mihály
ĀA térség országai bár különbözőek, azonos sorsot éltek át, egyformán megszenvedték a szovjet megszállást - mondta Orbán Viktor Dévényben, ahol a visegrádi országok vezetőivel együtt megkoszorúzta a Szabadság Kapuja emlékművet
Ā„Minden hatalmas megpróbáltatás és veszteségek ellenére vagyunk, létezünk, gyarapodunk és folytatjuk az 1100 éve tartó nemzetépítést”
ĀKedden a Műegyetemen tartanak koszorúzást, lesz fáklyás menet, szerdán pedig családi programokkal várják az ünneplőket és Orbán Viktor is beszédet mond
ĀMindannyiunk közös felelőssége, hogy az emlékek ápolása mellett továbbra is zéró toleranciát tanúsítsunk a modern kori antiszemitizmus minden formája ellen - szögezte le Láng Zsolt, a kerület polgármestere
ĀMagyarországot egy ötven főből álló csoport, köztük Körmendy Adrienne krakkói főkonzul képviselte a rendezvényen
ĀFelújították a legendás sportember síremlékét, ebből az alkalomból tartottak megemlékezést Kozma utcai izraelita temetőben
ĀA pontversenyben élen álló ötszörös világbajnok 86. alkalommal szerezte meg az első rajthelyet
Ā„Amit családunkért és otthonunkért, a körülöttünk élőkért és a településünkért teszünk, országos jelentőségük van”