Medvegyev: Boris Johnsonnak elmegyógyintézetben van a helye
ĀJohnson a Daily Mailnek írt cikkében azt mondta, hogy Ukrajnát minden feltétel nélkül és a lehető leghamarabb fel kellene venni a NATO-ba
ĀJohnson a Daily Mailnek írt cikkében azt mondta, hogy Ukrajnát minden feltétel nélkül és a lehető leghamarabb fel kellene venni a NATO-ba
ĀKorábban a vilniusi csúcstalálkozón a NATO vezetői jóváhagyták az Ukrajnának nyújtandó többéves támogatási csomagot
ĀAz Orosz Föderáció Állami Dumájának elnöke jelezte, a parlament egységesen Putyin mögött áll
ĀMoszkva fontolóra vehetné egy „egészségügyi kordon” létrehozását
ĀKreml: Tiszteletben kell tartani a koszovói szerbek jogait
ĀEzzel reagált James Cleverley brit külügyminiszter kijelentéseire
ĀAzt javasolta, emlékezzen meg olyan amerikai politikusok sorsáról, mint Robert Kennedy, Huey Long, Clementa Carlos Pinckney vagy John Milton Elliott
ĀSzerinte ez a konfliktus sokáig fog tartani
ĀMoszkvának nem áll szándékában párbeszédet folytatni egy félig szétesőben lévő, kívülről irányított náci állammal
ĀMájus 3-ára virradó éjszaka a kijevi rezsim dróncsapást kísérelt meg Vlagyimir Putyin orosz elnök Kreml-rezidenciája ellen
ĀA volt elnök inkompetensnek bélyegezte azokat az európai vezetőket, akik alábecsülik ezt a kockázatot
ĀAz orosz politikus szerint Biden arra se fog emlékezni, kinek kell átadnia a nukleáris indítókódokat
Ā„Teljesen külföldi pénzből élnek”
ĀMoszkva saját drónok gyártásába kezd, mert hiány mutatkozik nagyméretű harci drónokból
ĀA Disznó Bandera Birodalomra
Ā„Az európaiakat nem tölti el túlzott izgalommal a kilátás, hogy újabb szankciócsomagokkal, fegyverszállításokkal, az energiaválsággal életszínvonalának csökkenésével kell fizetniük Ukrajnának”
ĀEgy videóban három fogoly is arra kérte az ukrán elnököt: adja ki a parancsot a visszavonulásra
ĀAz 1920-as évek óta legitim katonai célpontnak számít az az ország, amely fegyvereket szállít az ellenségnek
ĀAz orosz politikus összegezte a regnáló amerikai elnök bakijait
ĀMedvegyev azt állítja, hogy félti az életét, és menedékjogot szeretne kapni
ĀAz atomhatalmak sosem vesztettek még olyan konfliktusban, amelyen a sorsuk múlik
ĀA volt orosz elnök nagyon hasznosnak minősítette a megbeszélést