Nyilvánosságra kerültek Matthew Perry dílereinek titkos üzenetei
Ā„Mennyit gombolhatunk le róla?"
Ā„Mennyit gombolhatunk le róla?"
ĀA kanadai származású színészt 54 éves korában érte a halál
ĀA színész halálát a vizsgálatok alapján ketamin-túladagolás okozta, az elmúlt időben pedig folyamatosan nő a túladagolások száma
ĀEnnek alkalmából valaki le is csapott a Jóbarátok sztárjának villájára, amelyben életét vesztette
ĀA Jóbarátok sztárjának halála miatt öt ember ellen folyik eljárás, de sokkal többen is érintettek lehetnek
ĀA színész a ketamin hatásába halt bele
ĀA színész tavaly októberben bekövetkezett halála előtti napokban legalább húsz alkalommal adtak be ketamint
ĀAz ügyészség szerint a vádlottak hasznot húztak a színész függőségéből
ĀA sajtónak megszólaló forrás szerint több embert is őrizetbe vettek a színész halála miatt
ĀA színész halálát a ketamin akut hatásai és fulladás okozta
ĀHázkutatást tartottak, hogy kiderítsék, honnan került elő a drog, amely kioltotta a színész életét
ĀÉrzi színésztársa jelenlétét
ĀKiderült, kit nevezett meg a néhai színész hagyatékának kezelőivé
ĀValószínűleg egy kicsit túl korai lett volna
ĀKözelről látta, hogy Perry boldogtalan, de azt nem tudta, hogy ennyire
ĀMatthew Perry a múlt hónapban hunyt el 54 évesen
ĀA halottkém a ketamin mellett buprenorfint is talált a színész szervezetében, amely egy leszokást segítő gyógyszer
ĀNyilvánosságra került Matthew Perry boncolási jegyzőkönyve
ĀA színésznőnek nagyon hiányzik Perry
ĀMatthew Perry pont Julia Roberts születésnapján hunyt el
Ā2024-ben a 30. évforduló apropóján ismét megrendeznék a Friends Helping Friends jótékonysági estet
ĀA színész mostohaapja, Keith Morrison, aki a Dateline újságírója is, arra buzdította Matthew rajongóit, hogy hétfő este adakozzanak
ĀMegtörte a csendet Jennifer Aniston, és pár fotóval köszönt el a színésztől
ĀMatt LeBlanc a magánéletben is barátjának tekintette Matthew Perryt
ĀZac Efron korábban nemet mondott a projektre, most úgy tűnik, meggondolta magát
ĀJennifer Aniston nehezen dolgozza fel a barátja, Matthew Perry elvesztését
ĀA fiatal elmondása szerint a színész nagyon jól érezte magát és tele volt tervekkel
ĀZártkörű temetésen, helyi idő szerint péntek délután elbúcsúztak Matthew Perrytől