Salvini: A jobboldal fogja megmenteni Európát
ĀA Liga vezetője szerint azok Európa igazi ellenségei, akik mindent elfogadnak, amit Brüsszel diktál
ĀA Liga vezetője szerint azok Európa igazi ellenségei, akik mindent elfogadnak, amit Brüsszel diktál
ĀA katonai hajóval karambolozó, migránsokat szállító kapitány jelentette fel - Remélem, hogy akad Olaszországban bíró, aki kimondja, ki cselekedett tévesen - mondta a volt olasz belügyminiszter
ĀA bevándorlásellenes Liga elnöke árulással vádolta az olasz kormányfőt, mivel a parlament megkerülésével állapodott meg az EU-val az európai pénzügyi stabilitási mechanizmus reformjáról
ĀAz elmúlt hónapokban a baloldali politika ügyészei újból és újból feljelentették és vád alá helyezték Matteo Salvinit
ĀVégre a bíróság is elismerte, hogy az illegális bevándorlókat szállító hajók kikötésének leállítása nem bűncselekmény – nyilatkozta a volt belügyminiszter
ĀAz Öt Csillag Mozgalom nem hajlik az enyhítésre
ĀSzámomra ez kitüntetés - reagált a volt belügyminiszter közösségi oldalán a bosszúhadjáratra
ĀA legnagyobb európai frakcióval való kapcsolat megnyithatja az európai és nemzetközi politika kapuit a legerősebb olasz pártnak számító a Liga előtt
ĀSalvini: Az olasz kormány ismét letolta a gatyáját, és szívességet tett az NGO-knak
ĀA Liga nemcsak a tartományi vezetői posztot, hanem a többséget is megszerezte a helyi testületben
ĀSalviniék győzelmét jósolják az előrejelzések
ĀMatteo Salvini: Luciana Lamorgesének nem elég, hogy az utóbbi hónapokban megháromszorozta az érkező migránsok számát, most még az NGO-kat is Olaszországba hívta
Ā„Olaszok és magyarok kulturálisan közel állnak egymáshoz, és hasonlóképpen gondolkodunk, ami a migrációt, a haza és a határok védelmét, a keresztény értékek megőrzését illeti”
Ā„Van, akit Macron ihlet, én az olaszok szavára figyelek”
ĀA „Soros-erők uralta Európában” jól teszi Orbán Viktor, hogy védelmezi országát - mondta a jobboldali politikus Rómában, ahol kétszázezren demonstráltak a jelenlegi olasz kormány ellen - Budapesten több ezren tüntettek Salvini mellett
ĀA korábbi miniszterelnök huszonöt év óta először nevezett meg utódot az eddig általa vezetett koalíció élére - Ötszáz autóbusz és nyolc különvonat szállítja az olasz fővárosba a Liga tüntetésének részvevőit
ĀMatteo Salvini felhívta a figyelmet arra, hogy George Soros alapítványa migránspárti szervezeteket pénzel Olaszországban
ĀA római kormánnyal az olaszoknak kell elégedettnek lenniük - emelte ki Salvini
ĀEközben hétfőn kora reggel három kisebb csónak is elérte Lampedusa szigetét
ĀAz olasz migrációs politika és az új „kvótajavaslat” áttekintése
ĀA közép-olaszországi város, Arezzo egyik aluljárójában készült videót Matteo Salvini osztotta meg - VIDEÓ
ĀA volt belügyminiszter „árulásnak és inváziónak” nevezte a Giuseppe Conte vezette római kormány migrációs döntéseit
ĀA Liga vezetője szerint az olasz miniszterelnök azért nyitotta meg a kikötőket, mivel ezt ígérte az EU-nak, és ezért cserébe ismét kormányon maradhatott
Ā„A lányodat sajnálom csak, bár lesz elegendő ideje, hogy túltegye magát...”
ĀA magyar miniszterelnök levélben mondott köszönetet Liga vezetőjének azért a munkáért, melyet az elmúlt időszakban Olaszországért és egész Európáért, benne Magyarországért végzett
ĀAz Olaszország „határain kívüli hatalmakat” zavarta a Liga eddigi kormányzása, amely az olaszok méltóságát, büszkeségét és szuverenitását védte - fogalmazott a Liga vezetője
ĀA folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy összeáll az Öt Csillag Mozgalom és az ellenzéki balközép Demokrata Párt
ĀAz olasz államfő keddig ad időt a közös kormány alakításáról egyeztető pártoknak
ĀVagy a jobbközép alakít kormánytöbbséget, vagy új választásokat kell tartani - mondta a korábbi miniszterelnök