Orbán Viktor: Európának a béke helyreállításán kell dolgoznia
ĀTelefonon tárgyalt egymással a magyar és Mark Rutte, holland miniszterelnök - „Most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk”
ĀTelefonon tárgyalt egymással a magyar és Mark Rutte, holland miniszterelnök - „Most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk”
ĀTúl sok tagországnak nem tetszik ez az ötlet, továbbá igazságtalan lenne a nyugat-balkáni országokkal szemben is, amelyek már régóta várnak a tagjelölti státuszra - közölte Mark Rutte
ĀMár a büntetőintézkedések belebegtetése is óriási drágulást eredményezett a gázpiacon, mégis több európai politikus erőltetné a szankciókat
ĀA kritikusoknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy Hollandia hamarabb is elkezdhette volna az emlékeztető oltások beadását - mondta Mark Rutte
ĀAz al-Dzsazíra arab hírcsatornának nyilatkozott Szijjártó Péter + VIDEÓ
ĀRutte és Macron az Afganisztánból érkezők hazatelepítéséről is tárgyalt
ĀKiderült, hogy a magyarokat térdelésre kényszeríteni szándékozó holland kormányfő pártalapítványa szintén pénzelte a Momentumot, amely gyerekekhez vinné az LMBTQ-lobbit
ĀA nyugat-európai politikai elitek már nem képviselik az embereket – mondta lapunknak Thierry Baudet, aki a magyar példát követné a bevándorláspolitikában
Ā„A holland kormány nehéz munka során tudja megtalálni az utat, amely visszaviszi a sajtószabadsághoz és a jogállamhoz”
ĀÁskálódjanak akárhogyan, mi minden erőnkkel megvédjük a gyermekek és a szülők jogait és a magyar embereknek járó uniós forrásokat is - üzente a balliberálisoknak Deutsch Tamás
ĀA gyermek szexuális fejlődésébe nem szólhat bele sem a holland miniszterelnök, sem Soros György
ĀA gyermekekkel és az állatokkal folytatott szexuális kapcsolat törvényesítését sürgette korábban a holland miniszterelnök
ĀOrbán Viktor több tiszteletet követelt a magyaroknakMark Rutte kritikus nyilatkozatára reagálva
ĀA magyar miniszterelnök reagált Mark Rutte legújabb magyarellenes kijelentésére - VIDEÓ
ĀGeert Wilders bocsánatot kért Mark Rutte nevében Magyarországtól
Ā„Rutte úr a régi gyarmatosító arrogancia hangján szólalt meg, amikor térdelésre szólította fel a magyarokat”
ĀCharles Michel: A Ryanair légitársaság járatának előző napi földre kényszerítése elfogadhatatlan
ĀA szavazás eredménye péntek este várható
ĀÉrvényesült a papírforma a holland parlamenti választáson, a baloldal marad az ország élén
ĀRutte kiemelte, hogy a felelősség nemcsak őt, hanem az egész koalíciót terheli, így nem mond le arról, hogy továbbra is ő maradjon az ügyvivői kormány élén
ĀA holland jövőt bízzuk a holland, a magyart a magyar választókra - mondta Novák Katalin
ĀCharles Michel: Az EU stabilitást akar elérni a Földközi-tenger keleti medencéjében
ĀMark Rutte hét éve még kiállt Fekete Péter mellett, de mára engedett a rasszismusvádaknak
ĀMarkus Söder bajor miniszterelnök párbeszédet sürget a jogállamiság ügyében a nyugati, valamint a kelet-közép-európai tagállamok konfliktusainak feloldására
ĀNem hiszünk a föderális Európában, mondta a külügyminiszter a France24-nek