Az újságírókat megölik, ugye?
ĀHogyan lehetett volna a máltai kormány ellen keményen fellépni, ha sok európai vezető La Valletta közvetítésével az azeriek kezéből ette a különlegesen finom kaviárt
ĀHogyan lehetett volna a máltai kormány ellen keményen fellépni, ha sok európai vezető La Valletta közvetítésével az azeriek kezéből ette a különlegesen finom kaviárt
ĀA köztársasági elnök kétoldalú tárgyalásokat folytat majd George Vella máltai köztársasági elnökkel is
ĀJogállami hiányosságok
ĀÖsszeomlott a jogállamiság
ĀTöbb száz üzenetet váltott a máltai igazságügyi miniszter egy üzletemberrel, akit azzal vádolnak, hogy ő rendelte meg Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró 2017-es meggyilkolását
Ā„Az Európai Unió előtt álló dilemmákat és kérdéseket abszolút hasonlóan ítéli meg a két ország” + VIDEÓ
ĀLe kell zárni a migrációs útvonalakat - szögezte le a külügyminiszter a máltai kollégájával folytatott tárgyalások után - VIDEÓ
ĀA járvány miatt újabb tíz- vagy százezrek indulhatnak meg Afrikából és Ázsiából Európa irányába egy jobb élet reményében
ĀA máltai kormány szerint minden helyi erőforrást a járvány megfékezésére fordítanak, s a menedékkérők partra szállása csak hátráltatná ezeket az erőfeszítéseket
ĀAz emberi jogi biztos a politikai nyomásgyakorlás miatt aggódik
ĀFenech azt állította, hogy Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró meggyilkolása Keith Schembri ötlete volt
ĀA hajó szombat este vette fedélzetére a menedékkérőket 55 kilométerre délre az olaszországi Lampedusa szigetétől
ĀRendőrökre támadtak, és autókat gyújtottak fel a migránsok + VIDEÓ
ĀA plébános beismerő vallomást tett, hamarosan vádat emelnek ellene
ĀMáltán a kormányzó szociáldemokrata párt nyerte a választást
ĀOlcsón is lehet tengerparti esküvőnk, főleg, ha csak a templomi szertartást szervezzük külföldre, viszont maradunk egy kis nászútra
ĀA bíróság szerint a Mission Lifeline német civil szervezet által üzemeltetett mentőhajó megfelelő engedélyek és úti okmányok nélkül hatolt be a máltai vizekre