Díszpolgári címet kap Major Veronika olimpiai bronzérmes sportlövő
ĀRendeletet kellett módosítani ahhoz, hogy megkaphassa a címet, amely eddig évente csak egyszer volt adományozható
ĀRendeletet kellett módosítani ahhoz, hogy megkaphassa a címet, amely eddig évente csak egyszer volt adományozható
ĀMajor Veronika: Próbáltam úgy versenyezni, hogy büszke lehessek magamra
ĀAz olimpiai bronzérmes sportlövő megköszönte Keszthely és Gyenesdiás önkormányzatának, hogy hosszú évek óta támogatják a sporttevékenységét
ĀElárulta a keszthelyi klasszis titkát az edzője
ĀA légpuska után a férfi 50 méteres összetett szám döntőjében sem lesz magyar versenyző
ĀA keszthelyiek olimpiai kvótás klasszisa remek Eb-t zárt
ĀMajor mellett többek között a világbajnok német Doreen Vennekamp és a riói olimpiai bajnok görög Anna Korakaki is bekerült a legjobb nyolc közé
ĀMár az alapversenyben is remekül lőtt, 589 körös eredményével az első helyen jutott be a nyolcas döntőbe
ĀA 12 órakor kezdődő fináléban egy párizsi kvóta talál gazdára
ĀEz a magyar küldöttség első érme az egyiptomi fővárosban
ĀA 24 éves keszthelyi versenyző sportpisztolyban is érdekelt lesz jövő csütörtökön és pénteken