Afrikából irányított bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat pénzmosás miatt Pécsen
ĀA vád szerint a férfi és a két nő közreműködésével tizennyolc sértettől több mint húszmillió forintot csalt ki a bűnszervezet 2021-ben
ĀA vád szerint a férfi és a két nő közreműködésével tizennyolc sértettől több mint húszmillió forintot csalt ki a bűnszervezet 2021-ben
ĀA külügyminiszter egyúttal hangsúlyozta, a magyar–ukrán csúcstalálkozónak akkor van értelme, ha az jelentős eredményekkel járhat
ĀA franciák ellen az olimpiai bajnok szerbek győzelmet arattak Zágrábban
ĀA magyar, brazil kettősnek nem jött össze a bravúr, szoros meccsen, öt szettben kikapott
ĀA megszokott piaci viszonyok helyreállítása érdekében Magyarország továbbra is fenntartja a nemzeti hatáskörben bevezetett importkorlátozó intézkedést
ĀAz Eb-n olimpiai számonként két ötkarikás kvóta talál gazdára
ĀKarrierje során összesen tíz olimpiai érmet nyert
ĀÚgy fogalmazott, az Európai Parlamentben folytatódik az „alaptalan politikai rágalomhadjárat” az ország ellen
Ā„Most vagy soha” – írja bejegyzésében Petri Sarvamaa, a Néppárt finn európai parlamenti képviselője
ĀA nemzeti csapat legutóbb a 2010-es Európa-bajnokságon szerepelt világversenyen Mikler Roland nélkül
ĀA magyarok a müncheni C csoportban pénteken Montenegróval, vasárnap Szerbiával, jövő kedden pedig Izlanddal találkoznak
ĀAz államtitkár köszöntőjében szólt az elmúlt évnek a felvidéki magyarságot érintő fontos eseményeiről is
ĀA magyar fővárost egyedül Berlin tudta megelőzni a partivárosok közül
ĀVideó is készült az észveszejtő építményről
ĀAz Európai Bizottság egykori elnöke 98 éves korában hunyt el december végén
ĀA 44 esztendős lovas úgy vélte, technikailag is javult a kinntartózkodása alatt, és több rutinja lett, mert nagyon sokat versenyzik
ĀA szlovák belügyminiszter a lépést azzal indokolta, hogy „jelenleg nyugodt és stabil a helyzet” az illegális bevándorlás tekintetében
ĀA határőrszolgálat közölte, hogy a csoport megpróbált elmenekülni
ĀTekintve, hogy az ilyen tranzakciók banktitoknak minősülnek, a magyar kormánynak ezekre nincs rálátása
ĀHozzátette, a részletes államháztartási adatokról ezen a héten adnak tájékoztatást
ĀHangsúlyozta, a kormány visszaépítette a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is
ĀA talaj minden fajtáját az arra legalkalmasabb módon kell megművelni, és erre szükség esetén a gazdálkodókat is föl kell készíteni
ĀEgy átlagos család akár 6 millió forintot is spórolhat
ĀLánczi Tamás hangsúlyozta, a hivatal nem hatóság, nem végez nyomozást és nem alkalmaz szankciókat, feladata alapvetően az elemzés és a feltárás lesz
ĀA sportvezető a hazai szövetség honlapján elmondta, hogy iszonyatos harc zajlik a kvalifikációért
Ā2010-ben a polgári kormány családbarát fordulatot hirdetett
ĀAz államfők bátorítják országuk polgárait, hogy az új évben továbbra is ápolják a családot mint a társadalom legfontosabb intézményét