Ha negyven évvel fiatalabb lenne, Bodonyi még segítene a Honvédnak
ĀA Debrecen és a Kispest csatára negyvennégy éves korában fejezte be labdarúgó-pályafutását – Interjú
ĀA Debrecen és a Kispest csatára negyvennégy éves korában fejezte be labdarúgó-pályafutását – Interjú
ĀA Debrecen játékosa, a közönség kedvence a Bajnokok Ligája szerepléshez gólokkal járult hozzá
ĀA tornára január 10. és 28. között kerül sor
ĀLekerült az eltiltottak listájáról
ĀAz AZ Alkmaar magyar válogatott játékosa a saját térfeléről indult, majd meg sem állt az ellenfél tizenhatosáig
ĀA két válogatott hetedik egymás elleni mérkőzésén hetedszer született magyar siker
ĀFiataljaink kapott gól nélkül nyerték meg a Telkiben rendezett tornát
ĀMegteremthetik a vb-hez illő hangulatot
ĀA szerdán kezdődő női jégkorong-világbajnokság előtti torontói felkészülési mérkőzésen bizonyultak jobbnak lányaink, asszonyaink
ĀMegszakadhat a magyar válogatott 48 éve tartó nyeretlenségi sorozata hazai pályán Bulgária ellen
ĀBár az észt–magyar találkozónak nincs tétje, az olasz szakvezető tanítványai minden bizonnyal győzelemmel szeretnék köszönteni a félszázas jubileumhoz érkező Rossit
ĀA Marco Rossi vezette magyar válogatott jövő hétfőn Bulgária ellen, a Puskás Arénában kezdi a kvalifikációt
ĀDemján Patrik, Hegyi Krisztián, Csoboth Kevin és Varga Barnabás először került a nemzeti tizenegybe
ĀHosszú kihagyását követően január végén lépett pályára ismét tétmérkőzésen
ĀA magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya a szövetségnek és Szombathelynek is köszönetet mondott
ĀAz első negyed után elléptek az esélyes házigazdák, a mieink jól harcoltak, de sajnos csak momentumaik voltak
ĀA garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsított volt válogatott futballista ténybeli beismerő vallomást tett, azt mondta, hogy csak az öccsét féltette
ĀA májusi elit világbajnokságra készülő magyar férfi jégkorong-válogatott a harmadik helyen zárt Bolzanóban
ĀA magyar válogatott mindenképpen meg akarja nyerni vasárnap az Egyiptom elleni, a vb hetedik helyéről döntő mérkőzést
ĀA csatár a magyar válogatottban is bemutatkozott, és Luxemburg ellen gólt is szerzett
ĀA dánoktól elszenvedett kínos vereség után nyilatkozott a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya
ĀA mieink a társházigazda Svédország ellen az olimpiai kvalifikációs világbajnokság középdöntőjének első fordulójában szerdán Göteborgban lépnek pályára
ĀA második felvonásban már nem jöttek a gyors gólok, a dél-koreaiak nyitott védekezésre váltottak, és azt fegyelmezettebben csinálták, ráadásul a kapusuk egyre jobban védett
ĀA magyar válogatott kitűnősége úgy érzi, a legjobb döntést hozta meg azzal, hogy hosszabbított klubjával, az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Philadelphia Unionnal
ĀA mieink 28–27-re győztek Szlovénia vendégeként a csütörtökön Ljutomerben rendezett vb-felkészülési mérkőzésen
ĀA sztárfocista a testvérét védte meg, akit részeg fiatalok inzultáltak, már nyomoz a rendőrség
ĀJanuár 11-én kezdődik az olimpiai kvalifikációs világbajnokság
Ā„Azon az úton vagyunk, hogy 2030-ra a régi fényében ragyoghat a magyar futball”
ĀFájdalmasan indult ez a nap, egy újabb legendás futballistával lettünk szegényebbek.