Gulyás Gergely: A templomot és közösséget építők az országot gyarapítják
ĀAkik ma „a maguk üzleti és nagyhatalmi érdekei szerint” a saját képükre akarják formálni az emberek gondolkodását, azoknak útjukban áll minden más közösség.
ĀAkik ma „a maguk üzleti és nagyhatalmi érdekei szerint” a saját képükre akarják formálni az emberek gondolkodását, azoknak útjukban áll minden más közösség.
ĀA köztársasági elnök nagyszülei a szegedi református temetőben pihennek
ĀMegújult a városközpont is
ĀA Lengyelországi Református Egyháznak körülbelül 3500 tagja és egy püspöke van
ĀA San Fernando-völgyi Magyar Református Egyház őszi családi fesztiválján járt az államfő
ĀA Magyar Református Szeretetszolgálat támogatásával valósulhatnak meg a beruházások
ĀSoltész Miklós: Ellen kell állni az értéktelen ideológiáknak
ĀA Kossuth rádió műsorában Balog a református nemzetstratégiáról és annak jövőbeni feladatairól beszélt
Ā„A közösségek mindig többet tudnak, mint az egyén önmagában, és ha vallási alapjuk van, még erősebbek”
ĀFabiny: Isten az örök békét és kiengesztelődést kéri
ĀNyugat-Európa ma a kulturális és civilizációs talaj- és egyensúlyvesztés fázisában, mondta a kormányfő
ĀMegtartották a Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda programjának nyitórendezvényét
ĀAzt szeretném, ha mindenki, akit veszteség ért, érezné, hogy az egyházi közösség együtt, felekezetre való tekintet nélkül ott áll mellette - mondta Balog Zoltán
ĀSok ügyben szembe fogunk menni az árral - jelentette ki a püspök
ĀAz SZFE akkori rektora megkereste a Magyarországi Református Egyház Zsinatának vezetését, felajánlva a Vas utcai ingatlant az egyház részére
ĀBeszterczey András: Az anyagi stabilitás azért fontos, hogy minél többet tudjunk visszatenni, másoknak támasza lenni, hogy az épületeink korszerűek, jól felszereltek legyenek, munkatársaink elismertsége jobb legyen az átlagnál
ĀBogárdi Szabó István: Bármilyen szomorú is a helyzet, egészen biztosan nem reménytelen
ĀA csömöri új református templom különleges festett kazettás mennyezete jelképezi az államhatárokon átívelő nemzeti és református összetartozást
ĀA missziót és a közösségek megerősítését tartja a református egyház fő feladatának Balog Zoltán református lelkész, püspökjelölt
ĀHivatalos honlapjukon azonban minden reggel online áhítatot tartanak, vasárnap délelőtt pedig online istentiszteletet közvetítenek
ĀA püspöki tanács óvintézkedésként kéri az istentiszteletek résztvevőit a kézfogások mellőzésére
Ā„Jézus Krisztus akarata, hogy minden ember, ha kell, minden nap megtérjen”
ĀBalog Zoltán: Az elmúlt 35 év nemcsak azokat alakította, akik a misszió intézményeiben gyógyultak vagy nem gyógyultak
Ā„Magyarország kormánya ismeri és elismeri a Magyar Református Egyház erőfeszítéseit, amit az emberekért tesz”