Kinevezték a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek új főzeneigazgatóját
ĀHéja Domonkos karmester május elsején lép vezetői hivatalába
ĀHéja Domonkos karmester május elsején lép vezetői hivatalába
ĀA Magyar Rádió korábbi, használaton kívüli épületében rejtőző atombunker bontása komolyabb munkát igényel
ĀAz utolsó fordulóban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri a dalokat
ĀA fesztiválon negyven kórustaggal Kodály, Bartók és Liszt műveit adják elő
Ā„Magyarország nem vesz részt az ukrajnai NATO-misszióban”
ĀHőna Gusztáv a Magyar Rádió legendás 6-os stúdiójáról, a kortárs magyar művek vonzerejéről és a véletlenről
ĀA külföldiek között Miley Cyrus tarolt a magyar rádiókban
ĀA rímhányó Romhányi vicces rímeivel mindnyájunkat felvidított, és több magyar költő példaképe lett
ĀKétféle ember van: az egyik hisz a véletlenekben, a másik nem. Bevallom, az én életemben útjelző táblák voltak
ĀA Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara 1943. október 7-én adta első nyilvános koncertjét, a Dohnányi Ernő vezényelte hangversenyen Csajkovszkij, Chopin és Liszt Ferenc művei hangoztak el, utóbbitól a Les Préludes című szimfonikus költemény
ĀA Magyar Rádió Népi Zenekara és a Magyar Állami Népi Együttes klarinétszólistája volt
ĀAz új sorozat május 3-án, szerdán 18 óra 10 perckor debütál a közmédia gyerekcsatornáján
ĀÉS AKKOR 2. Melocco Miklós volt az első interjúalanyom. Vele senkinek nincs nehéz dolga, nyomdakészen fogalmaz, minden mondata újabb és újabb izgalmakat hoz
Ā„Ha a forma, a készülék, a technológia változik is, a lényeg: a távoliból közelivé váló emberi hang iránti igény megmarad"
ĀA hangversenyen részt vett Kodály Zoltán özvegye