NGM: sikeresen indult a decentralizált önkormányzati számlavezetés
ĀMár több mint 300 milliárd forint érkezett a decentralizált önkormányzati számlavezetés első körében érintett önkormányzatok Magyar Államkincstárnál nyitott bankszámláira
Államkincstár: keddtől az összes budapesti fiókban lehet készpénzért vásárolni állampapírt
ĀSzeptemberig csaknem 360 ezren keresték fel személyesen a kincstár fiókjait, ami 6,3 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakát
Érkezik a segítség az Agrárminisztériumból
ĀTámogatást kapnak a súlyos tavaszi fagykárt szenvedő termelők
Helyt adott a bíróság a fővárosi önkormányzat azonnali jogvédelem iránti kérelmének
ĀA Magyar Államkincstár nem inkasszózhat
Csalók élnek vissza a Magyar Államkincstár nevével
ĀHamis információkat terjesztenek a közösségi médiában
Az agrártámogatásokra már csak öt napig nyújtható be kérelem
Ājúnius 2-ig több mint 131 ezer gazdálkodó adta le a területalapú igényléseit
Vis maior helyzetet hirdet ki az agrárminiszter
ĀA káreseménytől számított, 21 napon belül lehet benyújtani az igényt
Nyugdíjasok is pályázhatnak a Vidéki Otthonfelújítási Programban
ĀA kistelepüléseken élők legfeljebb hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek
Megérkezett a babakötvényhez járó állami támogatás
ĀAz egyik legkedvezőbb, kockázatmentes befektetési lehetőség a családok számára
Az önkormányzatok nem járhatnak rosszabbul
ĀBefektetési lehetőséget jelent a csak általuk vásárolható Önkormányzati Magyar Államkötvény
„Folyamatos a kérelmek feldolgozása a bölcsődei térítési díj támogatási programban”
ĀMÁK: Több mint tízezer kisgyermeket nevelő szülő igényelt támogatást
Rekordot döntött a babakötvény hozama
ĀMég mindig ez a megtakarítási forma a gyermekeknek szánt legkedvezőbb befektetés
Karácsony félrebeszél az Államkincstárral kapcsolatban
ĀSára Botond szerint szó sincs arról, hogy vissza kellene fizetni a szolidaritási hozzájárulást
Államkincstár: Kényelmes online ügyintézés az állampapír kamatfizetési időszakában is
ĀJelentős, akár 20,6 százalékos kamathozamhoz jut a következő hetekben a lakosság
Az államkincstár új szolgáltatásokkal segíti az év eleji kamatkifizetések még egyszerűbb felhasználását
ĀSzámos új kényelmi funkciót vezettek be a WebKincstár és a MobilKincstár felületein
Korszerűsítené otthonát? A vidéki otthonfelújítási támogatás segít Önnek
ĀJúnius 30-ig lehet igénybe venni a vissza nem térítendő állami támogatást
Varga Mihály: Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál
ĀMagyarország az első helyen áll uniós összehasonlításban, nálunk a legerősebb a családok szerepe az adósságfinanszírozásban
Egyre népszerűbb az állampapír
ĀMás befektetésekkel ellentétben mentes a kamatadó és a szociális hozzájárulási adó alól
A jövő héten megkezdődik a magyar gazdák kifizetése
ĀA Magyar Államkincstár a támogatás teljes összegének legfeljebb 70 százalékát fizeti ki előlegként
Még egyszerűbb lett az online állampapír-vásárlás az államkincstárnál
ĀA havi rendszeres megtakarítások esetén a kincstár automatikusan elvégzi a befektetést
Fülöp Attila: 7,8 milliárd forinttal támogatja kormány a szociális és gyermekvédelmi intézményeket
ĀHozzátette, a támogatást külön igényelni nem kell
Varga Mihály: Népszerű az online értékpapírszámla
ĀAz állampapírral az egész ország jól jár
Érkezik a kárenyhítési juttatás a károsult gazdák számára
ĀAz Agrárminisztérium kiemelt célja, hogy a mezőgazdasági termelők tevékenységének jövedelmezőségét segítse
Varga Mihály: Péntektől nyugdíj-előtakarékossági célból is vásárolható állampapír + VIDEÓ
ĀKiemelte, az állampapírokkal mindenki jól jár, biztonságos, kamatadómentes és magas hozamú befektetés a lakosságnak
Népszerűek az Államkincstár online szolgáltatásai
ĀIdén tovább fejlesztik a WebKincstár és MobilKincstár alkalmazásokat
