Törvénymódosítást javasolnak a kereskedelmi dolgozók segítésére
ĀAz Egyenlő.hu szakszervezet és a CÖF–CÖKA a javaslatot eljuttatta a Pénzügyminisztériumnak
ĀAz Egyenlő.hu szakszervezet és a CÖF–CÖKA a javaslatot eljuttatta a Pénzügyminisztériumnak
ĀKutatásokat is ösztönöznének ebben az időszakban
ĀHidegkuti nemcsak kiemelkedő sportoló, hanem kiváló ember is volt
ĀKongatják a vészharangot a szakértők
ĀReálisnak tartja azt a felvetést, hogy a Szlovákiában élők szeretnék, ha kiszámítható, biztonságos, nyugodt időszak következne
ĀKatolikusok és ortodoxok egységére buzdít Lomnici Zoltán
ĀAz Aranycsapat jobbfedezete a szó szoros értelmében élt-halt a labdarúgásért
ĀA Dévai Szent Ferenc Alapítvány és az Emberi Méltóság Tanácsa együtt segíti a Kárpátalján élő magyarokat
ĀLomnici: Zakariást az 1954-es világbajnoki döntő után igazságtalanul mellőzték
ĀAz Aranycsapat Testület emellett megemlékezett a száz éve született Lóránt Gyuláról is
ĀAz elismerést Böjte Csaba ferences szerzetes, az alapítvány létrehozója vette át
ĀAz olimpiai bajnok labdarúgó 35 éves korában hunyt el
ĀHa sikerül összegyűjtenem erre a nyárra legalább hatmillió forintot, akkor a stábommal gond nélkül tudjuk folytatni a korrupciós esetek feltárását – írta tegnapi Facebook-posztjában Hadházy Ákos
ĀLomnici Zoltán: A bojkottra biztató pártok nemcsak az LMBTQ-propaganda mellett foglalnak állást, hanem a demokratikus folyamatokba vetett társadalmi bizalmat is rombolják
ĀAz Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) mintegy száz bírája közül 22 érkezett a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványhoz tartozó szervezetektől